Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2009/2 (Szombathely, 2009)

ADATTÁR - Gál József: A Dunántúli Dalos Szövetség dalostalálkozói, 1894–1910

következők voltak: Első tenor: if). Czifrák János, Kaiser István, Miklós M. János, dr. Stadler Dóri, Váralljai Elemér, Varasdy Sándor; második tenor: Büchler Mór, Daslói Vilmos, Hoiváth Jenő, Pálmay Ödön, Zrínyi József; első basszus: .Jeszenszky Gyula, Heimlich Ferenc, Laky Zsigmond, Magyar Ist­ván, Pommer Adolf, Tömör Kálmán, Weiss Ignác; második basszus: Albert János, Bartos Pál, Csorba Sándor, Csöndes József, Jeszenszky Árpád, Lo- bermayer Gyula, Röthy László, Wellisch Viktor.4,5 A verseny a te íveli szerint zajlott le. Az ismerkedési esten bemutatták szabadon választott dalaikat az egyletek, majd cigányzene mellett szórakoz­tak a dalosok és a vendégek. 25-én, reggel katonazene ébresztette a verseny­zőket. A komáromi szervezők a város nevezetességeit is megmutatták a vendé­geknek, így a várat, néhány egylet képviselői megkoszonizták a Fő téren álló Klapka-szobrot. Ezekre az eseményekre még a közgyűlés előtt került sor. A hagyományosan 11 órakor kezdődő közgyűlésen tette szóvá Rőthy László a soproniak eljárását az elismerő oklevelek kiadása körül. (Az eljárást nem nevezi meg a tudósítás.) A közgyűlésen a szombathelyi Rőthy László javaslatára a köz­gyűlés határozatilag ismét kimondta, hogy a résztvevő dalárdák elismerő okleve­let kapjanak a részvétel emlékére. Ezután sorsoltak a versenyzés sorrendjéről. Az ebéd után folytatták a városnézést, megszemlélték a Komáromi Kerékpár Club és a vidékről érkezettek felvonulását és a sportegylet kerthelyiségét. 18 órakor 6000 - igen nagy szám - néző előtt kezdődött meg a dalosverseny. A közös dalt, a Magyar király himnuszt és az Éjféli hadiszemlét a következő kórusok énekelték: Bécsi Magyar Dalkör, Budapest Egyetértés Férfi Dalegylet, Győri Ének- és Zeneegylet, Győri Iparos és Betegsegélyező Egylet Énekkara, Komá­romi Ágostai hitvallású Egyházi Énekkar, Pápai Római Katholikus Főegyházi Vegyes Énekkar, Soproni Férfi Dalkör, Székesfehérvári Déli Vasútműhely Dalegylete, Szombathelyi Dalárda, Tatai Első Polgári Dalkör. A dalosokat a 12- ik gyalogezred zenekara kísérte. A közös kart Kreutterer Antal diiigálta. A versenyző dalosok és az előadott művek a következők voltak: Budapes­ti Férfidalegylet: Négy eredeti népdal Hoppe Rezsőtől, Devecseri Daloskor: Lammermoori Lucia Donizettitől, Győri Ének és Zeneegylet: Nem nézek én, minek néznék Huber Károly tói, Győri Iparos Önképző- és Betegsegélyző Egylet Énekkara: Csatadal Kirchner Elektől, Komáromi Római Katholikus Egyházi Énekkar: Régi nóta Lányi Ernőtől, Pápai Római Katholikus Főegy­házi Vegyeskar: Ha kedv s dal nem volna - vegyeskarra átírta Hannig Gyula, Soproni Férfidalkör: Vándordal Lányi Ernőtől, Székesfehérvári Déli Vasúti Műhely Dalegylete: Nem tudom én, mi a bajom Them Károlytól, Szombathe­lyi Dalárda: Késő vágy dr. Horváth Ákostól, Tatai Első Polgári Dalkör: Hul­lámzik a tiszta búza Htrber Károlytól.44 A szabadon választott dal kategóriában, Szombathely közkedvelt nótaszer­zőjének, Horváth Ákosnak a Késő vágy című dalát énekelte a kórus. A „dal igen nagy siker volt, már az első akkordtól kezdve a hatalmas közönséget mind jobban megfogta az édes dallam bűbcija. Finom pianói, hatalmas kitörései s azok a gyönyörű árnyalatok - írta a tudósítás - melyeket a kiváló szerző olyan szépen zengő hangokban tudott kifejezésre juttatni nem tévesztette el a hatást. ”4í1 70

Next

/
Oldalképek
Tartalom