Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/4 (Szombathely, 2008)

ADATTÁR - Rétfalvi Gábor–Prejczer Paula: Egy vasi olvasóegylet a dualizmus idején. – A „Tótsági Dalárda és Olvasóegylet” könyvállománya

Azonban az önszerveződés nyilván már korábban megindulhatott. A később „Tótsági dalárda és Olvasó Egyesület” nevet viselő társulat hat ember elhatározásából születhetett meg, még valószínűleg 1869-ben. További három fő csatlakozásával fogalmazták meg és írták alá összesen kilencen az egylet „Alapszabályok” elnevezésű alapító okiratát, benne megjegyezve, hogy a taglétszám 18 fő. A nyilvánosság elé azonban csak 1870. augusztus Tjén léptek, a hatóságtól a működési engedélyt augusztus 31-ei dátummal nyerték el.7

Szeptember végén, amikor visszaérkezett az engedélyező irat a belügyminisztériumból, gyűlést, tartottak. Elekor vették át Beck György* szombat- helyi aranyműves ajándékát, az egedet pecsétnyomóját. Ez a gesztus is jelzi az egyleti mozgalom népszerűségét és társadalmi támogatottságát. Ugyancsak ekkor született döntés arról „közkívánatra”, hogy az egylet székhelyét a megalakulás helyéről, Pucinc” (ma: Puconci, Szlovénia) községből Muraszombatba (ma: Murska Sobota, Szlovénia) helyezi át.

A székhelymódosítás valószínű indoka az lehetett, hogy központibb fekvésű, nagyobb lélekszámú, jelentősebb települést kívántak működésük színteréül. Ez a gondolat már az alapszabályban is felmerült, lehetővé tették ugyanis, hogy Pucincon kívül, egyéb helyeken is tarthassanak összejöveteleket. Ennek okát azzal magyarázták, hogy a tagság az eredeti székhelytől különböző távolságra lakott, megközelítése és így működése nehézségekbe ütközött. A taglétszám növekedése, eltekintve kisebb hullámzásoktól, visszaesésektől, folyamatos volt egészen 1878-ig, amikor elérte a 46 főt.10

Egyébként az egylet tagja lehetett - nagyon demokratikusan - minden „tisztességes ember”, társadalmi helyzetre, valláskülönbségre való tekintet nélkül. Ügy tűnik azonban, hogy ezt az engedékenységet a nőkre nem terjesztették ki, bár kimondottan tiltó rendelkezést nem fogalmaztak meg. Valószínűleg a hölgyek „öncenzúrázó” magtartására számítottak ebben az ügyben, fel sem merülve a dalárdánál a vegyes kar alapításának gondolata. Ami a tisztességes ember kifejezést illeti, ezen a jobb módban élő, polgári életszemlélettel rendelkező, műveltebb, polgárosodottabb elemeket érthették, akik vonzódnak a zene és az irodalomhoz. Különösen ez utóbbi jelenthetett korlátokat, az analfabétizmus akkori nagy aránya miatt.

Önként adódik a kérdés, hogy ezeket a „Vas megye Tótsági Járásában” élő embereket milyen célok elérése buzdította összefogásra? A magát „Tótsági dalárda és 01vasóegylet”-nek elnevező társaság alapszabályaik 3. §-ában tisztázták célkitűzéseiket, amelynek lényege a szép éneklés gyakorlása, illetve az olvasás.11 Ez utóbbit szép és szakirodalmi tárgyú könyvek „mívelt társalgásra és közhasznú ismeretek megszerzésére szolgáló” művek beszerzésével kívánták elérni. Távolabbi célkitűzésként említik a hírlapokra való előfizetést, azok járatását és olvasását. Mindez összecseng a korábban idézett Dolinay Gyula-féle szöveg tartalmával. Különösen akkor, ha ide számítjuk a Vasmegyei Lapok szerkesztőjének dicséretét azért, mert az egylet által szervezett bálon csak magyar szó hallatszott, elvétve keveredve néhány „steier honú” beszédével.12

72