Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/4 (Szombathely, 2008)
Salamon Nándor: A szombathelyi Szent Márton-szobor története. 1. rész
Lépcsős emelvényt képzelt el, posztamenshez illesztett kútcsészékkel, Aránytalan posztamensre állította püspöki díszben Mártont, aki a térdeplő anya fölé tartja a szenteltvíztartót. A figurák aránytalanul kicsi a talapzathoz mérten), 70013 (Grúber Leó) - A keresztelés jelenetet két domborművel ellátott talapzatra helyezte. Ezeken a köpenyvágást és a domonkos jubileumra emlékeztető templom makettet ábrázolta. A vonalvezetésnél a torony és homlokzat motívumait is számításba vette), 79 785 (Margó Ede), 97643 (Markup Béla). A szűrőn fennmaradt műveket egyenként minősítették. A „81820” jeligéjű tervet nem bírálták el, mert „posztamentuma a térbe nem illeszthető, alakos része pedig egyezik a »81819« jeligés pályaművel"(Ez Rumi Rajki- Pázmándi egyik terve, amely statikus helyzetben ábrázolja Mártont! - A nagyon alapos műleírásból érdemes néhány mondatot idézni: „Szent Márton emlékének nem áldozhatok egy naturalisztikus por tréban. Bármilyen megnyerő. fentkölt és ideális lenne egy individuálisra visszagondolt arc vagy alak, az alkotóművész részéről mindig egy kis erőszakot, egy kis tolakodást éreznénk saját elképzelésünk ellen. (...) A jobb kézből csurog a keresztvíz;ezt a kart úgy mozgattam, mint mikor az ember valami drága ékszert vagy gyöngyöt tart tenyerében."'''7 A lobogó szalagot is megmagyarázta: nagy lelki szárnyalást akart érzékeltetni.). A legjobbak közé sorolták az 1886 II. tervet. ,yAlakjain áhítat, finomság és lendület tükröződik" os Hibája: vázlatos kidolgozás, a posztamens és az alakok nincsenek összhangban. Korhű és minden tekintetben megfelel a „11882” jeligés alkotás. Itt a nőalak beállítása - eltakaija a Szentet -, lábtartása kifogásolt, a szószék jellegű posztamens túlzott méretű. A „18784” számú alkotás öregemberként ábrázolja Mártont, ellentétben a hagyománnyal. Aránytalan méretű a medence, a görög faun pedig semmit nem fejez ki a Szent szobrán. Finoman kidolgozott részletek jelentkeznek a „19216” jeligéhez tartozó tervezeten. A szobor azonban túl nagy, csak főnézete van, pedig a körbejárhatóság szabadtéri követelmény. (Készítője gyakorlott szobrász, erre utal a műleírás is. Három részből építette fel a kompozíciót. A hengeres posztamenst kör alakú medencébe állította, arra helyezte a két alakos szobor együttest. Márton álló helyzetet foglal el. Előtte, kibomló hajjal, keresztbe tett kézzel térdelő anyja arcán átszellemült mosoly ül. Fia átkarolja, tekintetével az ég felé fordul „hálatelten”, hogy anyját megnyerte az eszmének). A tömege és a részletek, a mozdulatok szépek és kifejezők a „19246” és „19267” jelzésű pályaműveken, de a posztamensek minősége elmarad a szobrászi résztől. Az agyonkomponáltságot írták a „34567” számú boríték mögött álló munka rovására. A kútkeret emblémái szellemesek, szépek, de „a Szent mozdulata teljesen elhibázott"."" A finom kidolgozás az értéke az „56486”-os emlékműtervnek, de az alakok csoportja túlzottan zárt, a részek tömegei aránytalanok. (Alkotója glóriás, süveges püspököt képzelt az 5 méter magas bronz monumentumra, de megjegyezte: a süveg elhagyható!). A „81819” alkotója „modern felfogású barokk szobormű"1"0 megformálására törekedett, részei össze- fogottak, reliefszerű és művészi, a „Szent alakja túl lendületes".101 34
