Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/4 (Szombathely, 2008)
Salamon Nándor: A szombathelyi Szent Márton-szobor története. 1. rész
A kitűzött határidőre beérkezett az összes pályázati munka. A szoborbizottság 1937. november 9-én ülést tartott. Három lírj taggal - Radnai Rezső festőművész, Kászonyi Lajos főtanácsos, Iliczy Elemér műszaki tanácsos - bővítette a létszámot és határozott a zsűrizés helyéről, időpontjáról.80 A helyi sajtó kellően felcsigázott érdeklődéssel követte a pályázatot. A begyűjtést követő napon már olvasható volt az első cikk.87 Szerzője első benyomásai alapján jellemezte az anyagot s egy tervet emelt ki a sokadalomból. Leírása alapos megfigyelésre mutat. Talán nem is véletlen, hogy a fiatal Mártont püspöki omátusban ábrázoló pályamű ragadta meg. A keresztelést széles falsík elé helyezte alkotója. A főhős csupa élet, mozgás, elevenség. Arcán az anya megtérítése felett érzett boldogság fénye. Megjegyezte, hogy Gyük Pál elgondolását tán senki nem közelítette meg így. „Az ősi Sabaria és a modern Szombathely egyik alkotásban sem ölelkezik olyan harmonikusan, mint ebben".88 Felfedezte a jelenet másik változatát is: a két alak emelvényen áll, háttér nélkül. Már most jegyezzük meg, a leírások egyöntetűen Rumi Raj ki István, Pázmán- di Istvánnal benyújtott terveire illenek, de egyik sem egyezik a véglegesen kivitelezett szoborral. A módosításokon átesett harmadik variáció e kettő lényeges elemeinek egyesítéséből született. A végleges gipsz terv89 1939-ben az Erzsébetvárosi Kaszinó díját nyerte el, s szolgált végső mintaként a bronz szoborhoz. Megelőzte a zsűri tanácskozását a másik helyi lap újságírójának szemlélődése is, de csak azt követően jelent meg.90 A még anonim, csak számjegy jeligékkel jelölt szobortervek megoldásainak „sokfélesége lebilincseli a szemlélőt" ,'n A „várakozó” két nagy csoportot alkottak, számos apróbb-nagvobb eltéréssel. A püspökként megjelenítők szó szerint követték a kiírást, míg mások „fiatal, római-tógás, simaarcú ifjúként ábrázolják" 92 Az egyéni vonások, attribútumok nagy változatosságot mutattak. A történeti hűségnek - a szerző szerint - az utóbbi műcsoport felelt meg, de a keresztelés formája a mai előírásokhoz - víz csurgatása a fejre — igazodott. A tervek, egy kivétellel, szabadtéri szoborként értelmezték a feladatot. Szerinte, „a keresztelési szertartás különböző mozzanatainak ábrázolása”,M mozgásproblémák sokaságát vetette fel s azt a művészek az „egyedi jelleg” kiemelésének megfelelően oldották meg. Két vázlatot felismerhetően is bemutatott, várható szereplésüket mérlegelve. Az egyik szerzetesként jelenítette meg Mártont, míg a másik szökőkútként fogta fel az emlékművet. Melyik csoportba kerülnek? - tette fel a kérdést. A zsűrivé átalakult szoborbizottság november 13-án a Szent Domonkos Kultúrházban megadta a „választ”. Egyik sem volt „befutó”! Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a pályázat és a zsűrizés dokumentumai alapján, rekonstruálható a döntés folyamata és a nyomában felszínre kerülő érdekellentétek, vádak, megosztó feszültségek. Megállapíthatjuk, hogy a részrehajlás vádja eleve kizárható. A jeligés borítékok közül csak az esélyes modellekhez tartozókat bontották fel a sorrend tisztázását követően. A megjegyzéseket csak a már névvel ismert alkotók munkáihoz fűztek. (A nyeretlenek borítékjait 2008-ban e sorok írója bontotta fel, hogy a pályázók teljes körét feltérképezhesse!) 32
