Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/4 (Szombathely, 2008)

Salamon Nándor: A szombathelyi Szent Márton-szobor története. 1. rész

Szigorú követelményt támasztott az életkor, az egyéniség, töilénelmi körülmények ábrázolásával szemben. Eligazításként felvázolta Mállón életútját, előbb a katonaságtól a megtérésig, majd a keresztelő világi zarándok fellépéséig. Nem feledkezett meg az ariánusokkal támadt konfliktusairól sem. Emlékeztetett a pogány apa mentalitására. Képzeletben megrajzolta az edzett, izmos, inas, aszkéta, java korabéli férfi nyúlánk alakját. Ismertetve római viseletét - tunica, sagum, deréköv, saru stb. -, párhuzamot vont a liturgikus ruhákkal. Márton anyját hasonló alapossággal elevenítette meg. Következtetett - a római jogból kiindulva - életkorára, érzelmi megnyilvánulásaira (viszontlátás öröme, a keresztség boldogsága, a hitből fakadó remény).

Tartalmi szempontból újabb igényt teijesztett elő. Úgy vélte: „... a témában annyi költőies, ihletszerű elem vanhogy siker esetén a szobor és kút „a vallásos és magyar nagy bizonyságtételnek halhatatlan emléke lesz” 70 A lényeg azonban az: „lelke legyen az ércnek” 71

AZ ELSŐ PÁLYÁZAT - CSAK FÉL SIKER

A tervpályázat sem forma, sem tartalmi szempontból nem tért el a korszakban általánosan szokásos kiírásoktól. Országos és nyílt jellege szélesre tárta a kaput, csak az építészmérnökök számára szabott némi feltételt. A bizottság különösebb kötelezettséget nem vállalt, a sikertelen pályázók semmilyen kompenzálásra igényt nem formálhattak. Igaz, részvételi díjat sem kellett fizetniük. Minden anyagi terhet maguknak kellett viselni.

Mindezek ellenére, a pályázat nagy visszhangot keltett a szobrászok és néhány tervező műépítész körében. A megmaradt levelek72 alapján több mint 20 alkotó kérte ki a pályázati anyagot. Névsorukat és munkásságukat tanulmányozva, megállapítható, hogy széles mezőt foglaltak el a korszak szobrászaténak minőségi skáláján. A hivatalos művészetpolitika támogatottá művészek közül a kor kedvelt szobrásza, Szentgyörgvi István (1881-1938) - Ra j ki vetélytár- sa a tengerészemlékmű pályázaton! - a párizsi világkiállításon is szereplő Lux Elek (1884—1941), a Stóbl Alajos-tanítvány Istók János (18715-1966) és Sóvá- rv János (1895-1966), a kedvelt állatszobrász Markup Béla (1873-1952), a szegedi Dankó Pista szobrot faragó Margó Ede (1872-1946) mellett Orbán Antal (1887-1940), az érem- és síremlékmintázó Sződy Szilárd (1878-1939) jelezte érdeklődését. Az építészek soraiból Wagner László, Müller Viktor, a szombathelyi Hochholtzer Ödön - és a szobrász Ernő (1914—1985) - jelezte részvételi szándékát. Vidékről a salgótarjáni Bátki József (1877-1948) és az Attila szobrot alkotó soproni Vörös János (1897-1963) kért pályázati hirdetményt. A helyi illetőségű szobrászok között Bozzay Ödön (1900-1957) és az Ausztriában később sikeres Grúber Leó (1907-1991) ismert. Közösen jelentkezett Alföldy János (1902-1966) és Reisz Lajos (1907-1982) restaurátor.

Elsőként azonban az elszármazott Vass Viktor (1873-1955) közölte a polgármesterrel részvételi szándékát, ezzel kívánta leróni háláját szülővárosának. Ujváry Ede az elküldött kiíráshoz mellékelt levélben biztosította a szobrászművészt: „Örömömre szolgálna (...), ha (...) a szombathelyi Szent

29