Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/3 (Szombathely, 2008)
IN MEMORIAM - Bokányi Péter: Tornay Endre András (1949–2008)
Az „otthon lenni” szabadsága viszont soha nem jelentett elzárkózást Tor- nay Endre András számára, Vas megyébe, Kőszegre költözve nem csak otthont, hanem közösséget is talált a művész és családja. Közösségben élni egyben a közösségért cselekvést is jelenti: Tornay Endre András 1991 áprilisában alapító tagja volt a Rumi Rajki Műpártoló Körnek, 1992 óta kuratóriumi tagja a Kőszeg Kultúrájáért Alapítványnak. Munkáival a megye és az ország számos településén találkozhatunk, köztéri szobrai, emléktáblái - az utolsót, Végh Gyula emléktábláját még Tomay Endre András életében avatták a bozsoki Sibrik-kastélyban - egyaránt láthatók Kőszegen, Szombathelyen, Szentgotthárdon, de akár Budapesten, Hévizén vagy Nagyszombatban is. A közösségéit cselekvés motiválta a szűkebb otthon megválasztását is, amikor a Tornay család a kőszegi Küttel-villába, Bartha László festőművész egykori otthonába költözött. Tornay Endre András és családja néhány éve vásárolta meg az 1930-as években Küttel Nándor által építtetett házat és a közel hektárnyi parkot azzal a céllal, hogy az ne csak az ő otthonuk, hanem minden művészetszerető otthona legyen: a parkba szoborparkot, a házba és a ház környékére művészeti rendezvényeket terveztek. A szoborpark létesítése Tomay Endre életében megindult, az évszázados fák alatt a Munkácsy-díjas művész alkotásai fogadják a látogatót. A háztól nem messze, a műterem mögött áll az első, a szoborparkban felállított Tomay-mű: egy kopjafa, amely, mintha előképe lenne a 2008 októberében felállított emlékműnek. A szinte stilizált emberalakként is felfogható kopjafa a maga megkapó egyszerűségében, keresetlen természetességében egyszerre idézi művészet és ember évezredes kapcsolatát, s jelzi, ,jelenti” alkotója, Tornay Endre András személyiségét: a művészt s az egyszerű, hétköznapi, a családjáért, közösségéért élő embert, áld életének és alkotásainak csendes derűjével, bölcsességével és harmóniájával része immár az őröltnek, a halhatatlannak. BOKÁNYI PÉTER 88
