Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)
ADATTÁR - Farkas Gábor: A zirci apátság nyugat-magyarországi birtoka, a szentgotthárdi uradalom és a szerzetesek, 1878–1950
Az érvek ellenére Gvanafalvát 1933. október l-jével házi kezelésbe vették. A majorba igás- és növendékállatokat hajtottak Szentgottháclról, gazdasági felszerelést szállítottak, és a béresek a szentgotthárdi majorból jártak át a határon a földek művelésére. Az osztrák mezőgazdasági hatóság gyanakodva figyelte a házi kezelést, s javaslattal álltak elő Gyanafalva általuk elképzelt hasznosítására. Szerintük, a vidék természeti adottságai egy mintagazdaság létesítésére adnak lehetőséget, amelyben az állattartás kapna kiemelt szerepet. Sertéstenyésztés kialakítását ajánlották a jószágkormányzónak. 1934- ben a kettős birtoklás megvalósítását javasolta az apát, amely szerint az osztrák mezőgazdasági hatóság állami mintabirtokot hozzon létre, állattenyésztő telep működtetésével. A zirci apátság azt véleményezte, hogy Gvanafalvát határbirtokként fenn lehet tartani. Konkrétan a nagyfalvai Várhegy szőlőbirtokra is gondoltak, ami közvetlen a magyar határnál feküdt. 1933-1934-ben az apátsági birtokon keresztül folyó patak új medrének kialakítására került sor. Ennek kapcsán Ausztriához a szentgotthárdi birtokból mintegy 600 négyszögöl területet csatoltak el, ami egyben államhatár módosulását is jelentette. Az elcsatolásnál az osztrák határt, kijelölő szervek a magyar féllel szemben toleránsán viselkedtek. Ugv vélték az apátság részéről, hogy javaslatuk az osztrák félnél elfogadásra kerül, és engednek az addigi merev, elutasító álláspontjukból. A határbirtok kialakítására az engedélyt az osztrákok nem adták meg. A házi kezelést osztrák részről lehetetlen helyzetbe hozták. A szentgotthárdi béresek gyanafalvi tartózkodását 1-1 napra szűkítették. A béresek reggel indultak a szentgotthárdi majorból a földek művelésére, és este vissza kellett térniük. Az urasági munkát irányítók szintén engedéllyel léphették át az államhatárt. A béreseket osztrák parasztok inzullálták, mondván, hogy náluk is van mezőgazdasági munkaerő, fogatokkal rendelkeznek, fogadják fel őket a szántás-vetésre, aratásra és a réti munkákra. Csakhogy az osztrák munkaerő a magyarországihoz viszonyítva most is drága volt, akárcsak az 1920-as évek elején. A napszámbér 1935-ben, Ausztriában, a magyarországi bérek két és félszerese. A terményárak a hazaiaknál 50%-kal magasabbra kúsztak, de a szentgotthárdiaknak eladni a Gvanafalván termelt gabonát exportterményként, csak magas vám lefizetése ellenében lehetett. A hatósági és a helyi gazdasági emberek végül is ellehetetlenítették a házi gazdálkodást. Az 1936. évi gazdasági tanácsban Gyanafalva eladása mellett döntöttek. A földet — banki közvetítéssel - osztrák parasztoknak kellett felajánlani, a lelkészségeket plébániákká minősíteni és a javadalmi földeket a plébánosoknak átadni. Hegedűs Valter jószágkormányzó a megoldást a kisbérleli rendszerben látta. A parasztok képviselői elfogadták a felajánlott bélparcellákat, de kijelentették, hogy kizárólag a bérösszeget hajlandók fizetni, az állami és egyéb járulékos terheket az apátság egyenlítse ki a földek után. 1940-ben a gyanafalvi birtokból 150 kataszt- rális holdat kiszakítottak, és azt három plébánia javadalmi földjeként Gvanafalvá- nak, Nagvfalvának és Németlaknak adták át. A németlaki pasztörációt eddig a nagyfalvi lelkész végezte, most plébániát hoztak létre a községben. Az apát és In- nitzer bécsi bíboros, a javadalmi birtokokról szóló szerződést megkötötték.