Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/2 (Szombathely, 2008)

ADATTÁR - Pivár Tomšić Ella: Adalékok a szlovéniai reformátusok vallási szokásaihoz

Én lefekszem kis ágyamonra, testi, lelki koporsómba. Három angyal fejem felett: egy őriz engem, másik szemem zárja, a harmadik léikéinél várja. Ámen. Napközben, főleg nagyobb munkálatok kezdetén vagy befejezésekor, vihar, rossz idő közeledtén az idősebbek rövid Juhászt l ebegnek. A kérdésre, hogy na­gyobb munkálatok megkezdése előtt imádkoznak-e, a megkérdezett 20-40 év kö­zötti korosztály ezt sosem teszi, a 40-60 év közöttiek nagyon ritkán, vagy ha na­gyon nehéz helyzetbe kerülnek, az idősebbek pedig, ha egyedül végzik a dolgukat, mondanak egy imát vagy fohászt. Visszaemlékezések szerint az elődök - főleg a nagyanyákra hivatkoznak -, az aratási munka megkezdése előtt magukban el­mondták a Miatyánkot. A gazda az első kaszavágást hangos „Isten segíts meg!, Isten nevíben megkezgyiik!. Uram. Istenem, segéll meg!" fohásszal kezdte meg. Amikor az aratás, vetés, kukoricatörés, krumpli ásás vagy más nagyobb teendő kézzel történt, a rájuk váró nehéz munka vagy az elemi csapástól való félelem mi­att „Isten segedelmíve kezggyülc meg!, A jó Isten nevíbe elindulunk (ekezgyök, megkezgyök. evégezzök)!. Isten segissön meg ebbe a munkába!" fohászokkal vette kezdetét és a „hála Istennek, hogy evógezhettök " hálaadással élt véget. Sütéskor a református anyós „Istenem, csag segéll meg! "fohásszal rakta a kemencébe a kenyeret és a katolikus, de később félje vallására áttért kato­likus fiatalasszony keresztet vetett a cipóra.7 A kenyérszegés is hasonló szer­tartással történt, de ma már erre szinte nincs példa. Vihar, rossz idő esetén a következőképpen fohászkodnak: „Isten segiss meg a rossztu!, Hála neköd Isten, hogy vége van!. Köszönöm Istenöm, hogy megmentöttí a rossztú (véget vetötti a rossznak). Amen!. Áldott légy jó Uram, amit adtál, ne vedd el. Ámen!, Hála Istennek, hogy nem vót csapás. Ámen!" Egiháboríí közeledtén, főleg ha jégesőt ígérő felhők tornyosultak az égbolton, a református falvakban - minden bizonnyal katolikus példára - is félreverték a harangokat, bár ez az egyházi vezetők részéről nem volt kívánatos.8 Asztali áldást kétszer, az étkezés kezdetén és végén mondanak, de erre már csali kivételes alkalmakkor keríti sor. A legelterjedtebb asztali áldás szövege a re­formátus családoknál szóról szóra megegyezik és egyike a régebbi keletű imáknak. Jövel Jézus, légy vendégünk. Amit adtál, áldd meg, kérünk! Ámen! Az étkezés végén a hálaadás következett: Aki ételt, italt adott. annak neve legyen áldott. Ámen. Az otthoni imádkozás, akár ha egyedül vagy családi körben végzik, leg- többnyire ülve, összekulcsolt kézzel történik. A férfiak levett kalappal, sapká­18

Next

/
Oldalképek
Tartalom