Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/1 (Szombathely, 2008)

ESEMÉNYEK, IIÍREK - Tóth Kálmán: Krónika, 2007. július–december

dó mnemotoposz”; mag. Eva Schwazmayer „Ez maradt. A zsidó élet emlékei Burgenlandiján”; Fekete László „A felvilágosodás eszménye a nyugat-magyar­országi zsidó valláskulturális életben”; Szarka Lajos „Zsidó fürdőorvosok Hé­vízen”; Koloszár Tamás „Történeteim”; Katona Attila „A szociáldemokraták közt kevés a zsidó”; Balázs Edit „Eltűnt zsinagógák Vas megyében”. 6. Vas Megye Önkormányzata és a Rákóczi Szövetség Szombathelyi Szervezete megemlékezést tartott a Megyeházán a felvidéki magyarság nrár- tíija, gróf Esterházy János (1901-1957) halálának 50. évfordulója alkalmá­ból. Csehi József, a Rákóczi Szövetség Szombathelyi Szervezetének elnöke emlékezett meg Esterházy politikai életművéről, Kovács Ferenc, a Vas Me­gyei Közgyűlés elnöke tisztelgett az egykori parlamenti képviselő, pártelnök munkássága előtt, majd dr. Molnár Imre történész és Ladányi Lajos, a Zo- boraljai Kulturális és Információs Központ igazgatója tartott előadást. A ren­dezvény zárásaként Siposhegyi Péter Esterházy Jánosról szóló monodrá- máját Boráros Imre, a Révkomáromi Jókai Színház művésze adta elő. 8. Tizedik alkalommal rendezték meg Vasváron a Népdalfesztivált. 10. „Magyar motorkerékpárok" címmel, a Körmendi Vasparipa Egylet valamint a Modell- és Makettépítő Klub szervezésében technikatörténeti vándorkiállítás nyílott Könnenden a Batthyány kastély Sala Terrena Galériá­jában. Czitkovics Gyula, Körmend alpolgármestere és Marótiné Koczrrr Györgyi, a kiállítás szervezője köszöntötte a megnyitó résztvevőit. 11. A gyűjteményében őrzött régi világítóeszközökből nyújtott váloga­tást „Fénykiállítás” címmel a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága az Agora Gyermekek Háza termében. A karácsonyi készülődés jegyében tartott rend­hagyó megnyitó keretében kézműves foglalkozásokon vehettek részt, és mu­zsikát hallgathattak a látogatók. Kettős könyvpremierre került sor a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Fá­bián László író, műfordító, esztéta „Parasztvalutás” és prof. dr. Pusztay János nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár „2007 (Tárcák, epegrammok)” című kö­tetét Závolya Zoltán író, irodalomtörténész ajánlotta az olvasók figyelmébe. 18. „Hagyomány és közösség” címmel, a Savaria Múzeuma szakmai se­gítségével állandó helytörténeti kiállítás múlt Gencsapátiban a Művelődési Ház és Könyvtárban. A kiállítást dr. Horváth Sándor megyei múzeum igazga­tó nyitotta meg, Bodorkós Ferenc polgármester mondott ünnepi köszöntőt. 14. Kőszegen, a Cliemel Kálmán Városi Könyvtárban, a Kőszegi Történeti és Kulturális Egyesület szervezésében, Kirsch András főlevéltáros (Soproni Le­véltár) előadást tartott „Az 1809-es francia megszállás Magyarországon” címmel. 21. Kőszeg ostromának 475. évfordulója alkalmából felavatták a vár be­járatánál Kodolányi László szobrászművész alkotásait, Jurisics Miklós és I. Szulejmán szultán emléktábláit. Az ünnepségen prof. dr. Lőrincz Zoltán mű­vészettörténész, egyetemi tanár', Básthy Béla, Kőszeg alpolgármestere és Rrtdolf Draskovics, Mannersdorf (Répcekethely) polgármestere mondott beszédet. TÓTH KÁLMÁN 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom