Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények 2008/1 (Szombathely, 2008)

ESEMÉNYEK, IIÍREK - Tóth Kálmán: Krónika, 2007. július–december

ÍA. Kézi kaszás arató bemutatóval és folklórműsorral kezdődött a nemrégiben várossá nyilvánított Bük kulturális rendezvénysorozata. A Völgyliídi Vásár keretében átadták a közönségnek a Nagy Endre muzeológus (Savaria Múzeum) tervei alapján felújított nagyrákosi műemlék tájházat. Az avatóünnepségen Németh Istvánná, a település polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal leköszönő elnöke nyitotta meg a konyhában berendezett néprajzi enteriőrt. Ezt követően a frissen átadott népi műemlék épület szobájában, dr. Fejérdy Tamás, a KÖH elnök-helyettesének ajánlásával Sisa Béla Ybl- díjas építész, a tájház-program igazgatója terveit bemutató kiállítás nyílott. 22. A nyugat-111 agyarországi felkelés 85. évfordulója alkalmából emlék­helyet avattak Viszák és Iváné önkormányzatai az egykori Lugos telepü­lésnél. Az emléktábla és kopjafa előtt dr. Zsiga Tibor, a történettudományok kandidátusa méltatta a történelmi esemény jelentőségét. 27-29. Ez évben is megrendezték Szentgottliárdon a Történelmi Napok sokszínű programjait. 28. Kemesmihályfán a felújított evangélikus templommal együtt Ittzés Já­nos püspök felszentelte a településen 48 éven át lelkészként tevékenykedő, 100 éve született Mesterház}7 Sándor és kántor felesége, Mód Vilma emléktábláját. 29. Társasági nosztalgia kerékpártúrát szervezett a burgenlandi Tarcsafürdőre (Bad Tattzmannsdorf) a Herényi Kulturális és Sportegyesület arra emlékezve, hogy a 19-20. század fordulóján Szombathely és Tarcsafür- dő között nemzetközi kerékpáros versenyeket rendeztek. 30. Szombathelyen, az Egészségügyi Főiskolán megnyílt a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület által szervezett 40. Savaria Urba­nisztikai Nyári Egyetem, melynek témája ezúttal „Az élhető település és a vi­dék felzárkóztatása” volt. AUGUSZTUS 3-5. Rábatöttös, Rum és Zsennye községek hatodik alkalommal rendezték meg a Cicelle Aranyháromszög Kulturális Napok programjait, amelyeknek ezút­tal a víz volt a vezértémája. 4-én a rábatöttösi művelődési házban kiállítás nyílt dr. Kulcsár László fotóiból „A Rába-völgy élővilága” címmel. 6. Felavatták Szombathelyen, a Megyei Sportigazgatóság épületénél (Markusovszky utca 6.) elhelyezett, 28 sportoló és edző nevét megörökítő Vasi Olimpikonok Falát. 9. Könnenden, a Batthyány kastély dísztermében megnyílt „A Batthyá- nyak nemzetsége, gróf Batthyány Lajos Vas megyei emlékezete” című kiállítás. Dr. Horváth Sándor megyei múzeumigazgató üdvözölte a megjelenteket, Majthé- nyi László, Vas Megye Közgyűlésének alelnöke, a Batthyány Emlékbizottság el­nöke mondott köszöntőt, dr. Basics Beatrix, a Budapesti Történeti Múzeum fő­igazgató-helyettese nyitotta meg a Vas Megyei Közgyűlés Batthyány Emlékbizott­sága, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, a Dr. Batthyány Strattmann László Múzeum és a Smidt Múzeum együttműködésében megvalósult tárlatot. 17. Kezdetét vette az Őrségben „Hétrétország” címmel meghirdetett tíznapos, kulturális és szórakoztató fesztivál. 88

Next

/
Oldalképek
Tartalom