Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

1. szám - ADATTÁR - Söptei Imre: „Torma az orruk alá!" - Egy vidéki élclap, 1882-1892 - 1. rész

gen erről nevezetes Leitner-féle nyomda vette pártfogásába. A nemzetisége­ket magyarosodásra felhívó írásai mellett kiütközik xenofób irányultsága is. Elmondhatjuk tehát, hogy a Torma humorisztikus előzményei nem iga­zán éltek, élhettek meg hosszú időt, és azt a keveset is viharos körülmények között töltötték. DUNÁNTÚLI HÍRLAP: KÖZVETLEN ELŐZMÉNY 1882 mozgalmas esztendőként került be a Vas vármegyei hírlapirodalom törté­netébe. Nem volt a 19. században még egy év, amelyben annyi és oly fontosnak mondható lap jelent meg, mint akkor. Két élclap - Torma, Herkó Páter -, egy körmendi irodalmi lapkísérlet - Délibáb - és Kőszeg második német nyelvű lapja - Günser Zeitung - is ekkor jött ki először nyomdából. Talán mégis a leg­fontosabb, hogy ekkora kikristályosodott a megyeszékhely szócsöveinek politi­kai elkötelezettsége. Az a hír, hogy 1882. február 16-án a Függetlenségi Párt Vas vármegyei tagjai Latky Károly és Rusa Kálmán szerkesztésében 13 valamint egy „lapfelügyelő bizottság" - tagjai: Szecsődy Kálmán, Tamássy József, dr. Wegho­fer Titusz, Rusa Kálmán, dr. Schwarz Samu és Diskay Kálmán - politikai kont­rollja alatt, Dunánüil címen kiadják saját lapjukat, 1 * megelőző lépésre kész­tette a helyi hatalmi többségében jelentős pozíciókat elfoglaló szabadelvűeket. Az addig is jobbára véleményüket hangoztató Vasmegyei Lapokat védőszárnya­ik alá vették. A „Vasmegyei Szabadelvű Páll közlönyének" felügyelő bizottságá­ba Éhen Gyula, Eredics Ferenc, Károlyi Antal és Kuncz Adolf kerítitek be. 15 A Dunántúli Hírlap 16 mely nem tört olyan magasra és nem akart politi­kailag elkötelezett lenni, 1882. január l-jén jelentette meg első számát. Kia­dója és felelős szerkesztője is Kohn Samu 17 volt, aid aztán ugyanezeket a posztokat töltötte be Tormánál is. Alcímében minden vasárnap megjelenő társadalmi képes újságot hirdetett, amiből a „képes" része mindenképpen új­donságotjelentett a Vas vármegyei hírlappiacon. A szerkesztő bevezetőjében kijelentette, hogy nem egyszerűen egy újabb vidéki lapot dobtak piacra, ha­nem érzékelve a fővárosi, ilyen típusú lapok egyre növekvő érzéketlenségét a vidék iránt, céljuk hogy „a közönség orgánummal rendelkezzék, mely a köz­élet, ipar, földmívelés és kereskedelem körében ténykedő nevezetesebb egyé­neket - tekintet nélkül azok politikai és vallási jellegére - továbbá a vidék ki­válóbb épületeit, tájait, műemlékeit és népviseletét lesz hivatva képekben be­mutatni" . 1H A politikai elkötelezetlenség látszatát nagyjából tartani tudták, de a célkiü'ízések közül csak a helyi személyiségek portréinak megjelentetése tel­jesült maradéktalanul. Az első számban Markovits József szombathelyi város­atya-kereskedő képét és pályafutását mutatták be. A későbbiekben látható volt még Königmayer Károly kanonok, Horváth Boldizsár volt miniszter, Szabó Imre néhai szombathelyi püspök, Vidos József 1848-as kormánybiztos és Hol­lán Ernő egykori államtitkár, akadémiai tag portréja is. Ezzel azonban a sor le is zárult, az 1882. február 26-án megjelent számmal a lap megszűnt. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom