Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

1. szám - ADATTÁR - Káldy Lajos: Volt egyszer egy szabadiskola. - Emlékeim a Derkovits Körről, 1946-1958-

Pauszpapírokra ariilinfestékkel vitte föl a rajzokat, ezeket aztán kifeszítettük az ablaküvegre. Megkapóan szép képek voltak, a színes üvegablak minden hatását elélték. Emellett a Körben is tanította Árpád, az üvegablak-tervezést, -festést. Megismertetett a műhelytechnikákkal, de bemutatni nem tudta. Egy színes ablaküveg tervet ma is őrzök ebből az időből. Hegesztőket ábrázol. Az anilinfestékkel nagyon kellett vigyázni. Ezt akkor jól megtanultam, Ugyanis a papírcsomagolást bontogatva a porszemcsék oda is szálltak, ahova nem kellett volna. Például a ruhára, s nagy színereje miatt kimoshatatlan foltokat idéztek elő. A sokszorosító grafikából sem sikerült a gyakorlatban mindent megtanulni. Nevezetesen a rézkarcot. Az üvegfestéshez hasonlóan ennek is csak az elméletét tudta átadni nekünk Árpád, akinek apósa a megyében jól ismert rézkarcos volt. Sok tanácsot adhatott volna a gyakorlathoz is. Csak hát az volt a baj, hogy a sokszorosításra alkalmas eszközök a szigorúan nyilvántartott tárgyak közé voltak sorolva. A nagy társadalmi és állami ünnepek - március 15., április 4., november 7. - előtti napokon az írógépeket, másológépeket, egyáltalán mindenféle sokszorosító eszközt, a munkahelyeken egy kijelölt helyre kellett vinni. Az ajtót lepecsételte - vigy emlékszem az AVO - s csak az ünnepek utáni napokon lehetett újra visszavinni. Evekkel később tudtam meg, hogy Fábiánék padlásán ott volt a rézkarcnyomó berendezés. Még belegondolni is rossz, mi lett volna, ha megtudja ezt a család valamilyen ,jóakarója"! így aztán a mélynyomással - a rézkarccal - nem tudtunk foglalkozni, de magasnyomással igen. Én is készítettem néhány fametszetet, linót. Persze mások is, példáid Marosfalvi Tóni, aki többszín-nyomásút is készített. A soproni Kecske-templomot ábrázolóra ma is emlékszem. Ez volt a szocreál korszak, a Kör fénykora. Vallom - akkor ez volt a város művészeti gimnáziuma. Létezett egyfajta társasági élet. Este, a foglalkozások alatt, számtalanszor volt látogatónk. Az utcáról „csak úgy" benéztek hozzánk a „nagyok" egy kis festékszagra. A külső, Ids szobába - szalonnak neveztük el leültek egy kis beszélgetésre. Ivás, kávézás szóba se jöhetett. Jöttek iskolaigazgatók, szülők, férjek, újságírók. A klubélet virágzott. A legtehetségesebbek Krancz Sándor és Benkő Laci voltak. Aztán Csizmadia bácsi, akiről semmit sem tudtunk és nem tudunk ma sem. Én magamat utánuk említeném. Ma már nem tudnám felsorolni az összes tagot. Néhányuk neve azonban megmaradt bennem: Benkő Katié, Szakács Lászlóé, Rozanits Tiboré, Székely Károlyé. Szabóné lett Hábetler Márta, Csonka Ernő, Marosfalvi Antal, Drimmer Laci, tárogatós Rácz tisztelendő, Buti Laci és Németh Feri disszidált. Az emlékezés kosara kiürült, nem szeretnék ezért senkit sem megsérteni. Krancz Sándorról maradt a legtöbb emlékem, hiszen még a Nagykar utcai Perint-parton együtt halásztunk. Burány tatát is nagy horgászként tartották számon, ezért Sándorral, Drimmel Lacival és Benkő Lacival rendszeresen elkísértük. Krancz Sanyi a MAV-nál dolgozott váltókezelőként a déli toronyban, a teherpályaudvar térségében. Felettesei tudomást szereztek nagyszerű képességeiről, ezért behelyezték az igazgatóságra, dekorációsnak. Ekkoriban a munkahelyeken nagy fontosságot tulajdonítottak a dekorációnak, a faliúj24