Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)

1. szám - ADATTÁR - Káldy Lajos: Volt egyszer egy szabadiskola. - Emlékeim a Derkovits Körről, 1946-1958-

Gyula Képzőművészeti Szabadiskolát. Foglalkozásaink és első műtermünk is itt volt a Savaria Miizeumban. Nekem a múzeumhoz közel - alig 200 méterre - volt a munkahelyem. Egy mérlegkészítőnél - ez volt a szakmám - dolgoztam. Gyakran munkásruhában mentem a foglalkozásra. Lehet, hogy ezen ma csodálkoznak, dehát reggel 7-től este 6-ig dolgoztam, rendes ruhám sem volt. Ruhásszekrényemet kirabolták, éppen a születésnapomon. Két tanárunkra nagyon szívesen emlékezem, nagy elhivatottsággal végezték munkájukat. Radnóti Kovács Árpád a hét első két napján, Burány Nándor pedig a harmadik, negyedik napon foglalkozott a növendékekkel. Természetesen este a munkaidőnk után. Tandíj nem volt. A tanárok tiszteletdíját viszont a Szabadművelődés fizette. Én Radnóti csoportjába kerültem, de bejártam a másik csoportba is. Aztán a többiek is kezdtek naponta járni mindkét tanárhoz, akik ezt nem bánták. Mindjárt a sűrűvel kezdődött. Modell után fejet rajzoltunk, szénnel. A berendezés korábban a Faludi Gimnáziumé volt. A gimnázium akkor éppen a szovjeteké lett. A berendezés egy körforgós dobogóból, és talán 25 rajzbakból állt. Néha a rajzeszközök beszerzésére is kaptunk ellátmányt: ceruzát, rajzszenet, monopol-radírt. (Ez egy gyúrható, lágy gumi, ami a szénszemcséket jól felveszi.) A tanítás, noha szabadiskola volt, tanterv szeiint folyt. Tanulmányainkról az első 3 évben látogatási bizonyítványt is kaptunk, igaz nem sokat ért. A két vezető tanárról: R. Kovács Árpád házassága révén került Szombathelyre: Fábián Gyula rajztanár, grafikus, író, zenész és Fábiánné Biczó Ilona rajztanár, grafikusművész lányát, Fábián Marikát - aki szintén festő lett vette feleségül. Burány Nándor festőművész pedig a miskolci művésztelep vezetője volt, feleségével és lányával menekült az oroszok elől, és itt ragadt. Az itt készült rajzaim egy részét még ma is őrzöm: talicska, gyalupad, etetőszék. A múzeum gondnoka, restaurátora, Szakonyi László, mindent, ami rendelkezésére állt, átadott nekünk. Például koponyákat, meg egy izomembert is. íjász volt. Mi nyúzott embernek neveztük. Mármint a szobrot. A rajzolás mellett gyakran együtt voltunk. Klubesteket, teadélutánokat rendeztünk. Budapesten több, jelentős kiállítást is megnéztünk. Emlékszem a Műcsarnokban a Munkácsy és szovjet művészet kiállításokra. A múzeximból - én nem tudom miért - el kellett jönnünk. Új otthonunknak a Nagy Lajos (korábban premontrei) Gimnázium egyik osztálytermét kaptuk. A foglalkozások változatlanul este voltak, így nekünk kellett helyet készíteni magunknak, majd a foglalkozás végeztével elrakodni. A gimnáziumban a természetrajzi szertár kincseit rajzoltuk, festettük: bőgőmajmot, pintyeket, szalakótát, uhut. Ekkoriban jöttek tehetségkutatók Pestről. Munkásfiatalokat kerestek. Két társunk - Drimmer Laci és Séra Lajos - el is ment közülünk. Mehettem volna én is, de akkor már családalapítási terveim voltak s nem adtam fel azokat. Séra Lajos rajztanár lett, Drimmer Laci pedig egy időben a Képzőművészeti Alapnál dolgozott. Nem tudom milyen utat jártak be. A gimnáziumi időszakunk is hamar véget ért. A következő állomás a mai Paragvári utcai Általános Iskola (zárda iskola) egyik első emeleti kis helyisége. 18