Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2007. (Szombathely, 2007)
2. szám - KÖNYVESPOLC - Paksy Zoltán: Békés Márton: A becsület politikája
sőjobboldali katonai diktatúra kikiáltását akarták elérni, vagy azt, hogy céljaik érdekében semmiféle törvénytelenségtől, gyilkosságtól sem riadtak vissza. Héjjas Iván 1919 őszén Kecskemét környékén rendezett pogromot, ahol több tucat embert gyilkoltak le, Prónay Pál szélsőjobboldali nézetei és az általa elkövetett gyilkosságok saját naplójából ismerhetők meg, mely a „A határban a halál kaszál" címmel jelent meg (Fejezetek Prónay Pál feljegyzéseiből. Szerk. és bev. tanulmánnyal ellátta Szabó Ágnes, Pamlényi Ervin. Bp., 1963. 384 p. (Magyar Történelmi Társulat)). Ostenburg-Moravek Gyula különítményének legnagyobb port felverő tette a Népszava két munkatársának - Somogyi Béla és Bacsó Béla - agyonlövése és Dunába dobása volt. Összehasonlításul kínálkozik Apponyi Albert gróf állásfoglalása, aki a felkérésre, hogy vállaljon az eseményekben szerepet, úgy válaszolt, hogy „igazán választani kell köztem és a véres kezűek közt". (106. p.) Ez a kritikai elemzés a kötetből hiányzik, s így válik a nyugat-magyarországi felkelés Békés könyvében a magyar hősiesség és hazaszeretet egyik példájává. Legkülönösebb azonban a harmadik példa, amely a kötetben „A magyar Vendée" címmel, önálló fejezetbe került, s szükséges hosszabban kitérni rá. Itt a szerző a Vas megyei Vendvidék és az itt élő vendek történetéről értekezik. Mint írja „a vend elnevezés valószínűleg kelta vagy illír eredetű, a szó a kora középkorban tágabb térségben - a mai Szlovénia, Karintia, Stájerország, Nyugat-Magyarország területén - élő szláv, és a velük alkalmasint keveredett germán törzsek elnevezése volt. A vend népelnevezés azonban úgy látszik, még ennél is szélesebb: európai jelenség volt valamikor. Stájerország és Karintia területén vind-ként, nálunk vend-ként fordul elő népnévként, s ugyanezt jelenti a német Windisch szó is. A kora középkor során a Baltikumban véned népnévként volt ismert, az adriai térségben venét-ként, utóbbi az etruszkhoz hasonlóan nem-indoeurópai ismeretlen ókori népet jelöl. Jütlandon a Vendyssel városnévben, a Brit-szigeteken Gwyned-ként szerepel a jellegzetesen egymagánhangzós ősi szógyök, míg a Bodeni-tó az I. században Venetus locus (—Venét-tó) alakban említtetik a latinban, továbbá Velence neve - Venedig, Venezia - is a vendre utal, akárcsak az orleansi Vendőme. Ptolemaiosz a II. században Vened-öbölnek nevezi a Visztula torkolatát, s jó ha tudjuk, hogy a lengyel nemzeti legendárium Wandája sem érintetlen az ügyben. A Balti-tenger latin elnevezése is Sinus Veneticus (=Venét-tenger) volt. A Baltikumban több észt és litván helynévben (például Vandziogala. Vandra) ma is előfordul a szó, Kwiandban Winda folyó, Livóniában Wenden, az egykori porosz területeken a Sambia-Weonodlande (—Vendföld) elnevezés őrzi az ősi nevet, a Német Lovagrend egykori területén szintén számos szótő (went, wenet, wint) emlékeztet a vendekre. A germánoknak a mai Spanyolországban keresztül Észak-Afrikába eljutó törzse (vandal) nevében is ott találjuk a szógyököt, s talán az ő nevüket őrzi Katalóniában Vendrell város is. Egy valamikori (ős)nép elszórt maradványainak a teljesség igénye nélküli egybegyűjtése után, visszakanyarodva a nyugat-franciaországi és nyugat-magyaror84