Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

1. szám - Tóth Imre: Kertész (Lehner) József (1901. július 23. - 1966. március 20.)

zantémvirágzás, A bécsi virágmag, Almavirág stb. Kedvesek azok a versei is, amelyekben megszemélyesíti a növényeket. A Falusi kiskertben az árvácska ölbeli gyerek, a napraforgó szerelmes legény, a tearózsa kényes iiri dáma, és tiszta asszony a szagos rezeda. A Magyar idillben cigánylány a vadrózsa, és Az én rokonságomban öregapja a nagylombíi diófa, piros arcú nénje a terebélyes alma, szeszélyes húga a kényes sárgabarack. Sokáig lehetne még sorolni, idézni szebbnél szebb kertész-verseit. Ha egy szóval kellene jellemezni Kertész József ars poeticáját, a természetszeretet lenne az. Örökölte őseitől, ezt alakította ki benne a szakmája. Közeli ismerőse volt a föld, a fa, a virág, a madár, a kék ég, a vihar, a hőség, a fagy, a mező, az erdő. Verscímei is ezt jelzik: Földanyánk alszik, Feketerigók, Madártemetés, Búzatáblák mellett, Tavaszi ének, Áprilisi vihar, Ősz stb. Kertész Józsefet élete során, majd halála után is próbálták beskatulyázni. Egyesek munkásköltőnek, mások az irodalom népi szárnyához tartozónak vélték. Egyik sem volt! Soha nem élt azzal az előnnyel - pedig egy időben lehetett volna -, hogy szegénysorból származott. A Májusi hajnalról, a Zöld májusról írt, és nem a vörösről. Egyéniség volt, aid maga alakította ki autodidakta módon saját stílusát, arculatát, és végig a maga útját járta. Nemcsak fizikai valóságában, lélekben is egyenes, gerinces ember volt, aid a sors gyakori csapásaitól sem rendült meg, bár hatszor kellett az életét újra kezdenie. Tudatában volt értékeinek: „...Én több vagyok! Én más vagyok! Örömöm kétszer édesebb És kétszeresen fáj a seb. Én nekem minden több, mint másnak, S az én szemeim többet látnak, Felettem fénylő nap ragyog, Mert Isten dalosa vagyok." (Születésnapomra). Az én rokonságom című versét - életét összegezve - így fejezi be: „...Most, hogy mondókámnak a végére értem, elmondom, hogy én is gyümölcsfaként éltem. Amíg kicsi voltam, mikor kamaszkodtam, mindig a jó, a szent földbe kapaszkodtam. Áldott napfény csókolt, máges vihar tépett, virágot, gyümölcsöt így neveltem szépet. Tavaszom eltűnt már, nyaram is múlóban, és több részem volt a rosszban, mint a jóban, de azért neveltem néhány izmos ágat... -És ha itt kell hagynom majd ezt a világot s lehajtom fejemet föld-anyánk ölébe, gyümölcsfa hajoljon a sírom fölébe." Kertész (Lehner) József Szombathelyen, a Jaki úti köztemetőben nyugszik, várva a feltámadást és az utókor elismerése, hálájaként 194-2 és 1966 között írt verseinek összegyűjtött kiadását. A mi feladatunk, a mi érdekünk ez! 28