Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2006. (Szombathely, 2006)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Bagi Zoltán: Dominkovits Péter: „Egy nemzetek lévén..." A Nyugat-Dunántúl Bocskai István 1605. évi hadjárata idején

Bocskai-felkeléshez közel sem ennyire egyértelmű. Batthyány (II.) Ferenc és Nádasdy Ferenc özvegye, Báthory Erzsébet mindvégig kitartott a Habsburg család hűségén. Előbbi vezette Bocskai hajdúi elleni ellentámadást is. Széchy Tamás és Bánffy Kristóf elsősorban saját birtokait féltette a Dunántúlra törő seregektől. Ez azonban előbbit nem akadályozta meg abban, hogy a zűrzavaros időszakot szomszédaival szembeni hatalmaskodásokra használja fel. Bocskai pártjára két dunántúli főnemes állt: Dersffy Ferenc és Nádasdy Tamás. A főnemesek eltérő állásfoglalása vagy pártválasztása familiárisaikra még inkább jellemzőnek tekinthető. A két vármegye nemessége differenciáltan viszonyult a Bocskai-felkeléshez, hangsúlyozza Dominkovits Péter. Egy résztik meggyőződésből, jó résztik azonban a már említett csepregi közös nemesi közgyűlésen kénytelen volt meghódolni Némethy Gergely előtt védendő saját személyüket, családjukat és birtokaikat, megfelelően védhető családi fészek hiányában. A Batthyány familiárisok egy része pedig vállalva megpróbáltatásokat mindvégig ki tartott az udvar hűségén, mint ahogyan ezt a Szerző Babolcsay Tamás, Ányos Kristóf vagy Ráttky Menyhért példáján keresztül bemutatja. Az udvar sikeres ellentámadását követően az átállt köznemesek lavinaszerűen pártoltak el Bocskai hűségéről, amelyben jelentős szerepet játszott Batthyány (II.) Ferenc familiárisaira vigyázó politikája is. A térség két legnagyobb városa is különböző módon élte át az 1605 májusa és augusztusa közötti eseményeket. Sopron az év júniusában három ostromot élt át, s nem csupán a hajdú-török-tatár csapatok pusztításait kellett elszenvedniük a polgároknak, de a város védelmére rendelt őrség hatalmaskodásait is. Ezek a háborús megpróbáltatások azonban eltörpültek a hadak útjára vette, gyenge védművekkel övezett Szombathellyel szemben. A püspöki mezőváros lakóinak jelentős része kénytelen volt a közeli Sárvárra és Vépre menekülni. A szombathelyi hasonló pusztulást élt át Körmend, Szentgotthárd és Kőszeg is, valamint a térség uradalmai. Dominkovits Péter a mindennapi élet egy-egy új területére is bepillantást enged olvasójának. Megállapítja, hogy a térség kereskedelme a hadi események szabta keretek között is tovább élt a 15 éves háború időszakában, sőt az új üzleti lehetőségeket is megragadva igyekezett fennmaradni. A rabkereskedelemmel, a 16-17. század fordulójának kincsleleteiről, és Kuprisicz Markó tevékenységéről szóló fejezetek közül az utóbbit találtam a magam részéről a legérdekesebbnek. A korszak és a térség főúri információs hálózata kévésé ismert, így a Szerző Kuprisicz szolgálatainak felelevenítés újabb adalékkal szolgál az eddigi kutatásokhoz. Tevékenysége ugyan nem mérhető össze a Szakály Ferenc által bemutatott Trombitás Jánoshoz, Batthyány (II.) Ferenchez küldött információi mégis jelentősen hozzájárulhattak az udvari csapatok sikeres támadásaihoz. Míg Dominkovits Péter monográfiája első felében szintetizáló történészi erényeit csillogtatja meg, addig művének második részében levéltárosi elhivatottságáról és szaldsmereteiről ad számot. Itt találliató ugyanis az a 60 eredeti nyelven átírt parancslevél, leírat és levél, amely egyfajta szemezgetés a soproni levéltár 80