Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - KÖNYVESPOLC - Laczó Tamás: Testis temporis. Az idő tanúja

thyányak címmel előadást tartott. A referátum a könyvsorozat nyolcadik - azonos című - kötetének vázlata, volt, a kiadvány tavaly jelenhetett meg. A rövid vallástörténeti áttekintő és a reformáció kezdeti időszakának ugyancsak tömör felidézése után Szabadi István a család, az új hitet követő tagjairól, Batthyány Orbántól - az evangélikus neveltetése ellenére katolizáló - a „hitehagyó" Batthyány I. Ádámig. Természetes, hogy a reformáció kapcsán nemcsak vallástörténetről esik szó, hanem a korabeli tudományos és kulturális élet virágzásáról is. Ebben a részben a szerző nem mulasztja el megfogalmazni Körmend fejlődésével kapcsolatos hiányérzetét. Mint írja, a 16. század második felében élt tudósok, Batthyány Boldizsár, Carolus Clusius, Beythe István és Dragonus Gáspár álmai között szerepelt a körmendi főiskola létesítése. A török uralom, az ellenreformáció, majd Trianon vetettek gátat a terv megvalósulásának, a város a mai napig ennek a kudarcát éli meg. A „hitehagyó", Batthyány I. Ádám címmel a főnemes személyiségéről alkotott kedvezőtlen képet igyekszik árnyalni, pontosítani a Testis temporis sorozat kilencedik füzetében Koltai András. A szerző bevezetőjében hivatkozik a család utolsó körmendi levéltárosának, Iványi Bélának a tanulmányaira, amelyekből kiderült, I. Ádám alakította ki a 17. századi Magyarország legnagyobb családi levéltárát. Éppen annak az irataiból tudható, hogy a „hamisítatlan cigányvajda", „vadkanszemű", „ravasz", "kisstílű törtető" Batthyány I. Ádám sokkal összetettebb személyiség, korának egyik meghatározó alakja. Batthyány I. Ádám unokája a nagyapja után kapta nevét és II. Ádámként említi őt a história. A nagyműveltségű utód az országbíróságig jutott, meghatározó szerepet vállalt a család hercegi ágának sorsában, történetében. Tevékenységével külön kötet nem foglalkozik, de a körmendi múzeum munkatársa, a fiatal történész, Móricz Péter másfél oldalt ennek szentel „Batthyány Lajos" című munkájának elején. A 2005 októberében rendezett - már említett - tudományos konferencia egyik felszólalója Batthyány Lajost a magyar köztörténet kiemelkedő egyéniségének nevezte. Lajos élete során jelentős karriert futott be. Volt zalai alispán, uralkodói főpohárnok, vasi főispán, alkancellár, majd - az osztrák örökösödési háború idején - kancellár. 1741ben, az országgyűlésen az egyik szervezője volt az ím. „Vitám et sanquinem" jelenetnek. 1751-től betöltötte a nádori tisztséget. (Mint utóbb kiderült, ő volt az utolsó nemzeti nádor). Országos hivatali teendői mellett Körmendre is figyelmet fordított. Az ő idejében lett a település birtokigazgatási központ. A kastély átépítése 1745-ben fejeződött be, ennek köszönhetően Batthyány Lajos volt az első a családból, aki rendszeresen itt tartózkodott. Ezek a történések bizonyságai annak, hogyan nőtt városunk fontossága a 18. század második felében, annak ellenére, hogy 1763-ra Körmend, illetve az itt élő jobbágyok és a földbirtokos viszonya megromlott. Az ő idejéből való építészeti emlékek - egyebek mellett - a Korona Étterem és a plébániatemplom épülete. A 19. század, ugyancsak a köztörténetbe való, kiváló alakjáról olvashatunk Kondicsné Kovács Éva Batthyány Fülöp című munkájában. Az 1781-től 1870ig élt „mecénás főúr" 1806-ban került a hitbizomány élére. A század első ne85