Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

2. szám - MŰHELY - Merklin Tímea: A bábszínház mint „új művészet" helyfoglalása. - Tízéves a szombathelyi Mesebolt Bábszínház -

akárkik: mérnök, tanár, múzeumigazgató dolgozott együtt a művészekkel. Fordított számukra Kosztolányi Dezső, írattak bábjátékhoz forgatókönyvet Balázs Bélával. Ez, a század elején szárnyait bontogató, a művészvilágot megmozgató, komplex alkotótevékenység és a szórakoztatást célul ti'íző művészet a 20. század végén teljesedett ki, amikor a közbeeső, több évtizedes amatőr mozgalmi múlt után a szakma elhatározta, hogy kilép a művelődési házban működő művészeti csoport szerepköréből, hivatásos társulattá, bábSZINHÁZzá lesz. Olyan bábszínházzá, ami elsősorban a gyerekeknek - és emellett a nagyszámú bábszínházbarát felnőtt közönségnek - akar életreszóló, igazi színházi élményeket adni, az országban élő művészek közreműködésével létrehozott előadások által. Az „amatőr" meghatározottsággal tevékenykedő, de műfajukat már profiként ismerő és művelő bábcsoporortok egymástól időben eltolódva, de ugyanazzal a céllal intézményesítették magukat az egyes magyar városokban. Ez végeredményben azt is jelenti, hogy a művészeti ág nemcsak a fővárosban művelt és népszerű, hanem a vidéken is. A decentrikus helyzetben pedig a színházak külön-külön fejlődnek, különböző utakat járnak be, az egyes mi'íhelyek határozott művészi arculattal jelennek meg az országos palettán, a szintén intenzíven jelenlévő családi és magánbábszínházak mellett. A vidéki bábszínházak hálózatszerűén „fedik le" az országot. A bábszínház 20. századi „új-művészet", amelynek már elmélete, esztétikája van, hazai és nemzetközi fórumok szolgálják rendszeres kritikáját és értékelését. A 2. világháború előtt Budapest volt a bábjáték-meghonosítási kísérletek központja, még a vásári bábjátéké is, ami a korábbi századokban külhoni - morva, cseh, osztrák, francia - mutatványosok révén mint népi szórakozási fonna rögzült a sokadalmakon. A Magyarországon Vitéz László figurájával fémjelzett vásári bábjátékot id. Kemény Henrik telepítette le a Népligetben az 1920-as években. A fővárosiak szórakozási lehetőségként keresték fel az előadások helyét a mutatványos téren. E ligeti hagyomány a bábjátszás egyik irányvonalát képviseli máig. A bábszínház másik gyökere, a „polgári" ág igyekezett a bábjátékot állandó játékhelyen, „négy fal között", színházként megvalósítani. Az első nekirugaszkodás Orbók Lóránd író, irodalmár nevéhez fűződik, aki beutazta Európát, és hazatérve bábelőadásokat hozott létre, melyeket 1910-ben kezdett bemutatni Rónai Dénes fényképész Váci utcai műtermében.

2 A törzshelyen kívül családi szalonokban, a Képzőművészeti Főiskolán, az Iparművészeti Főiskolán játszottak. Színházukat az „ősbábról", Vitéz Lászlóról nevezték el. Az előadásokon a magyar irodalmi élet kiválóságai is részt vettek, így a Nyugat első nemzedéke: Ignotus, Ostváh Ernő, Hatvány Lajos, Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső. De a közönség soraiban helyet foglalt például Jászai Mari, Balázs Béla, Kaffka Margit, Heltai Jenő is. A társulat működését elsöpörte az első világháború, de utána a belvárosi színházban ugyanaz a Rónai Dénes adott helyet a bábjátéknak, aki a háború előtt a Vitéz László Bábszínházat is befogadta. Az 1930-as években pedagógusok, művészek népszerűsítették a bábjátékot. Az 1940-es évekre kialakult a bábjáték iránt érdeklődő közönség, mely továbbra sem csak 18