Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)
1. szám - ADATTÁR - Koszorús Ödön: Vas megye rejtett kincsei. - Az ikervári ostyasütő vas -
KOSZORÚS ÖIM>\ VAS MEGYE REJTETT KINCSEI - AZ IKERVÁRI OSTYASÜTŐ VAS 2003-ban, az ikervári plébánia öreg épületrészében rendezkedve találtak rá az itt bemutatásra kerülő tárgyra. Régi egyházlátogatási jegyzőkönyvekből tudtimk róla és az is ismert volt, hogy az ostyasütés feladata a mindenkori kántorra, illetve feleségére hárult. Előkerülése számomra a felfedezés örömével párosult. Külsejét tekintve egyszerű ostyasütő forma, amelynek nagyobb alumíniumból készült változataival a mai háztartásokban is gyakran találkozhatunk. A sütőlapok egybevágó téglalap formát mutatnak, amelyeknek a nyél felőli középső része kissé hátrairyúlik és vastag harapófogóra emlékeztető részben, majd hossziua nyújtott, vékonyodó szárba folytatódik. Az egyik szár végén nyolcas alakti szorítógyűrű lóg le, a másik szár végén hárombevágású, enyhén emelkedő taréj található. A szorítógyűrűt bevágásokba bekapcsolva lehetett az ostyatésztátjobban összepréselni. A sütőlapokat szétnyitva láthatjuk meg belsejük mintázatát. Csak az egyik lapja díszített. Rögtön szembetűnik, hogy a díszítményeket nem egyszerű falusi kovács, hanem nagy gyakorlattal rendelkező vésnök készíthette Bécsben vagy Selmecbányán. A sütőlap négy sarkában tükrösen bevésett négy szép barokk számot találunk, amelyek a készítés évét adják meg, azaz 1754-et. A tervező a téglalapot két részre osztotta és ezek közepére egy-egy nagy, de különböző díszítésű papi ostyát vésett, amelyek átmérője 70 mm. A nagy papi ostyák között kialakult íves háromszögekbe pedig egy-egy 26 mm átmérőjű kis ostyát helyezett a hívek részére. A jobb oldali papi ostyát három kör - a középső farkasfogas rajzolatú határolja. Beljebb egyenlőszárú háromszögekből és lángnyelvekből napkoronát szerkesztett a vésnök - talán a „világ világossága" gondolat jegyében -, amelyet négy rózsa tagol. A középső teret IHS-monogram - Iesus Hominum Salvator, azaz Jézus az emberiség megváltója - foglalja el. A H betű közepéből a keresztre feszített Krisztus emelkedik ki. A korpust nagyon szépen leegyszerűsítve, negatívba véste a mester. A H betű alatti holt teret egy pontból kiindulva három nyílvessző tölti ki, talán a Szentháromságra titalva. A bal oldali papi ostya keretezése az előbbivel megegyező, de ennek a belső szélét leveles szárú növényi meander veszi körül. Az ostya belső részét a megfeszített Jézus uralja. A hívek ostyáján a felső részen egy körbe zárva a keresztes lobogójú bárány - agnus Dei - képe látható. 82