Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

4. szám - Zsámboki Árpád: „Értékednek úgy tudsz örülni csak, Ha vele a világ is gazdagabb." - Emlékező sorok Kuntár Lajosra (1914-2005) -

és tudományos élet fejlesztésében vállalt évtizedes munkálkodásáért megkapta a megyei közgyűlés Vas Megyéért Díjat 1993-ban, a helytörténészi és kiadványszerkesztői tevékenységéért pedig a honismereti mozgalom legmagasabb országos elismerését, a Bél Mátyás-díjat 1996-ban. Országosan is számon tartott kutatóként tisztelték őt, munkáinak minősége mérce volt a kutató-író helytörténészek előtt. Joggal volt büszke kitüntetéseire, de sohasem hivalkodott velük, szerénységgel említette elismeréseit, ha bárhol szóba került munkássága. A kitüntetések fizikai és szellemi erőt jelentettek számára a tenniakarásban, a folyamatos alkotómunkában. A páveli szellemiséget, sokirányú elhivatottságot magáévá téve jelentős szerepet vállalt a megye művelődéstörténetének alakításában, a tudományos, illetve irodalmi folyóiratok létrejöttében és megerősödésében. Haláláig szerkesztőbizottsági tagja volt az 1958-ban íijraindított Vasi Szemlének és majd két évtizedig technikai szerkesztője a rangos folyóirattá érett „Életünk" című irodalmi lapnak. Feladatai nem szorítkoztak a szűken vett szerkesztői közreműködésre, nyomdai előkészítésre, jelenléte e műhelyek szellemi küldetésének kiteljesedésében is érezhető. Az olvasók tudták, hogy neve mögött nyitott szellemisége, tudományos és irodalmi érzékenysége is ott munkál a közlendő tartalmakban, a vasi vonatkozású értékek közvetítésében. A megye helytörténeti, kulturális és irodalmi múltjáról szinte megszámlálhatatlanul publikált, megszólalt, ha valaki, vagy valami a feledés homályába került, figyelmeztetett a felfedezendő értékeltre, szellemi hagyatékokra, történésekre. A megye művelődéstörténetének alapos ismerője volt, lexikális ismereteit személyes kötődéseivel, élményeivel, emlékeivel is párosította, ami csodálatraméltó volt előttünk. Naprakészen őrizte ismereteit a fejében és a lelkében, finoman kiigazította beszélgetőpartnerét, ha pontatlanságokat fedezett fel közlendőjében. Büszke volt, hogy „A véres Don" című könyvét változatlan szöveggel 2003ban újra kézbe vehette a Vasi Szemle Szerkesztőségének jóvoltából. Ekkor kapott erkölcsi elégtételt a korábbi megkülönböztetésekért, politikai félreállításokért, a szocializmus időszakában őt ért diszkriminációkért. Megnyugvást adott számára az is, hogy a szintén politikailag üldözött barátjáról, katonatársáról elnevezett megyei kitüntetést, a „Vitéz Both Béla Emlékérmet" élete alkonyán a megyei közgyűléstől átvehette. AZ EMBER ÉS JÓ BARÁT Nehéz elfogulatlanul írni róla, hisz kitüntetett kivételes barátságával, összeköt bennünket az egymás követő szakmai pálya, a társadalmi megbízatások párhuzamossága és a sok közös emlék. Mindenekelőtt alkotó ember volt, többre, jobbra törekvő, közösségért fáradozó: életpályájának szellemi termése erről kellő bizonyságot szolgáltat mindannyiunknak. Optimizmussal, töretlen életkedvvel megáldott embert 11