Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - KÖNYVESPOLC - Laczó Tamás: Testis temporis. Az idő tanúja

ságát, nyilvánvaló törekvés volt az újdonságok bemutatásának igénye is. A füzetet egyébként a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága és a Körmend Vá­ros Önkormányzata által rendezett „Körmend a 760 éves város; Körmend év­századai, a Batthyány-kutatás eredményei" című tudományos emlékülésen és múzeumi szakmai napon, 2004. október 28-án a Körmend 760 éve című kiadvánnyal együtt mutatták be. Kondicsné Kovács Éva várostörténeti össze­foglalója zárszavában így fogalmaz: ,,Akik ma itt élünk, és a 760 évvel ezelőtti hospesek örökösének valljuk magunkat, vájjuk az új lehetőségeket ahhoz, hogy jól és igazán körmendinek érezzük magunkat". Bár manapság nem „di­vat" a történelem, a múltba való visszatekintés, a tanárnő sorai és összefog­lalója tán mankó lehetnek a helytörténettel való ismerkedéshez, ezen keresz­tül a lakóhelyhez való szorosabb kötődéshez. Szép zárszava lehetne az idézet az ismeretterjesztő céllal megjelent hely­történeti kiadványok ajánlójának is, de nem fejezhetem itt be írásomat, mert a 2005. esztendő nagyon termékeny volt: a sorozat tavaly megjelent kötetei­nek száma meghaladta az addig kiadottakét. Természetesen nem véletlenül. Utaltam a Batthyány-kultusz néhány vonatkozására, egyebek mellett a család körmendi birtokszerzésének 400. évfordulójára. Vas Megye Közgyűlése, kör­mendi kezdeményezésre - felismeive az esemény jelentőségét - a 2005. esz­tendőt Batthyány-emlékéwé nyilvánította, amelynek alkalmából a Batthyá­nyak évszázadai címmel két helyszínen nagyszabású kiállításokat rendeztek. Októberben tudományos konferenciát tartottak. Mindezekhez kapcsolódóan gyarapodott a Testis temporis sorozat is. A Batthyány-kastély évszázados kincsei című körmendi kiállításon 28 tablón, 16 tárlóban és 10 vitrinben számtalan kincset mutattak be a nagyközönségnek. A tárlatot tematizálta Nagy Zoltán A Batthyány-kastély évszázados kincsei cími'í munkájában. A ki­állításon való tájékozódást is kiválóan segítette a mű, későbbi olvasásakor pedig a családtörténet igen érdekes részleteibe nyerünk bepillantást. Hadd emeljem ki e helyen is a kötet, egyben a sorozat egyik erősségét, tudniillik, hogy gazdagon illusztrált. A kiállítás bezárása után - bár „csak" színes fotó­kon - együtt látható a legszebb bemutatott emlékek számos darabja. A szö­vegközi képek jól válogatottak, illeszkednek a mondanivalóhoz és hasznos, lényegre törő aláírásokkal ellátottak. Nagy Zoltán válogatásában bemutatja a Batthyányak címereit, Balassi Bálint és Batthyány Ferenc, Batthyány Ádám és a költő, hadvezér Zrínyi Miklós kapcsolatát, röviden jellemzi a mecénás Fülöp tevékenységét, akinek idejében előkerült az ún. „körmendi kincs" a kastélypark angolkertté való átalakítása során. A szerző számba veszi a to­vábbi tárgyakat, a fegyvergyűjtemény, a levéltár, a könyvtár kincseit. A tárla­ton kiemelt helyet kapott a levéltár pusztulás története, illetve a kastély más értékei hányattatásának bemutatása. E történetek ismeretében mérhető még inkább az elnmlt esztendő rendezvénysorozatának és ennek a kiállítási kata­lógusnak is a jelentősége. Szabadi István református lelkész a 2004 októberében, a Batthyány-kuta­tás eredményeivel foglalkozó tudományos emlékülésen A protestáns Bat­84

Next

/
Oldalképek
Tartalom