Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - ADATTÁR - Spiegler Tibor: A szombathelyi Szent István-parki kioszk története. II. rész

lágháború és a Tanácsköztártaság ideje alatt nem a szórakozásról és vigal­makról szóltak a hírek, a kioszkról hallgattak a lapok. Aztán 1921-ben lassan-lassan visszatért az élet a régihez hasonló kerék­vágásba, bár többé már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. A kioszk is meg­nyitott május 8-án, immár Fekete Ferenc bérlő vezetése alatt és a megnyitóra nagy uzsonna-hangversennyel csalogatta a vendégeket. Felerősödni látszott a hely kulturális szerepe is, hiszen jótékony célra, a Népgondozó javára dalár­da hangversenyt szerveztek. Hogy a művészi élmény mindenki számára elér­hető legyen, nagyon mérsékelt belépődíjakat kértek. 29 Bizonyára élénk volt a nyár a többi szórakozóhelyen is, mert Joódy rend­őrtanácsos úgy rendelkezett, hogy csak azokat a mulatságokat engedélyezi megtartani, amelyek jótékony célúak. 30 Valószínűleg ez sem tett jót a kioszk forgalmának, na és az sem, hogy a városiak sem jártak ki a zöldbe. „Vasár­napra terveztem a Kioszk megnyitását,- mondja a vendéglős. - Már az épüle­tet rendbehozattam, megfelelő kiszolgálásról is gondoskodtam és a magam részéről megtettem mindent, hogy a Kioszk az legyen a közönség számára, aminek készült, kellemes nyári szórakozást nyújtó hely nyári sétálóknak. Az utóbbi években a kioszk csak stagnált és leszámítva egy-két nyári mulatsá­got, alig van benne élet. A szombathelyi közönség nem nagyon iparkodott ki ide a szabadba, viszont talán a helyiség sem volt a páitoláshiány miatt telje­sen kielégítő állapotban."* 1 így panaszkodott a bérlő az újságírónak. A bérlő szerencséjére a kioszkkal szemben, a Jókai utcában egy nagyon népes intézmény állt, az 1913-ban épült Községi Közigazgatási Tanfolyam és Internátus épülete. Az itt tanuló hallgatók a búcsúestjüket rendszeresen a kioszkban tartották. így volt ez 1922. június 17-én is, mikor másfélszáz ta­nulmányait befejező diák látta vendégül „Szombathely úrleányait, aranyifjú­ságát, minden kedves ismerősüket." sti Természetesen az est jótékony célú volt. Ezen az éjszakán mások is jól érezték magukat a városban, mint az a Vasvár­megye tudósításából kiderült. „A választási harcokból kikerült emberek léleg­zettek fel szabadon és visszatért ismét a jókedv fiatalnak, idősebbnek arcára egyaránt. A Szabáriában Cziráky József gróf tiszteletére rendeztek impozáns bankettet választói. ... Kint a Kioszkban a jegyzőtanfolyamisták tartották bucsumulatságukat. ... Ott voltak a tanfolyam előadói, elöljárói majdnem teljes számban és a város közönségének nagyrésze, amelyet meghódítottak egy éven át a vidám tanfolyamisták. ...A Vigadóban az Ékszerészek Sport­klubjának juniálisa zajlott le. Esztelen vidám múlatás jellemezte mindvégig. ...a katholikus legényegylet tartott a Püspöksörházban szépen sikerült ju­niálist. Nagyon sokan vettek részt ezen is." AA Egy este „csak" ennyi konku­renciája akadt a kioszknak. A jegyzőtanfolyamosok ugyan visszajártak a kioszk­ba évről évre, de a városi közönség fogyott és az idegenforgalom is jelentősen csökkent. Az viszont már hosszabb ideje megfigyelhető volt, hogy a szórakozó­hely nevét tulajdonnévként nagybetűvel írták az újságírók: Kioszk. Egy szállo­datulajdonos nyilatkozata - alcímmel közölt beszélgetést a Vasvármegye. A ne­71

Next

/
Oldalképek
Tartalom