Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - ADATTÁR - Papp Júlia: A Rumy-serleg magyarországi története

A három felvétel közül az, amelyik a serleget hat más ötvöstárggyal együtt mutatja be, biztosan az 1884. évi ötvösmű-kiállítás idején készült, s minden valószínűség szerint ugyanehhez a sorozathoz tartozik az a két üvegnegatív is, mely a serleget önállóan ábrázolja, s melyek közül az egyik jelenleg is megtalálható a gyűjteményben. Az Iparművészeti Múzeum könyvtárában lévő, „Otvösmű-kiállítás 1884" feliratú nagyméretű díszdoboz 27 fényképének egyikén is a Rumy-serleg látható. Feltételezhető, hogy a serleget önállóan bemutató, fenti felvételek valamelyikét küldték el az Iparmíívészeti Múzeum munkatársai 1885-ban a városi tanács kérésére Briegbe. Az üggyel foglalkozó két levél közül az Iparművészeti Múzeum Adattárában csak a briegiek köszönőlevele maradt fenn, a fényképet kérő korábbi levélről csupán az iktatókönyvből van adatunk.

(i0 Az eredeti levél híján azt nem tudjuk, hogy Brieg város tanácsa milyen célból kérte a múzeumtól a Rumy-serleg fényképet, az mindenesetre valószínű, hogy a serlegre az 1884. évi budapesti ötvösmű-kiállítással foglalkozó külföldi ismertetések hívhatták fel a figyelmüket. A fényképküldési akcióról a külföldi szakértők - Hans Lutsch és Heinrich Schoenbom - is tudtak. Utóbbi megemlítette, hogy a serleget fényképe a 20. század elején a városháza falán függött.

01 1888-ban, a hazai sajtóban nyilvánosságra került,

02 hogy bár a serleget előző tulajdonosa, Rumy Miklós végrendeletében a család férfiágának kihalása esetén a Nemzeti Múzeumra hagyta, nem sokkal az 1884. évi ötvösmű-kiállítás után 52.000 forintért - a Nemzeti Múzeum akkori éves műtárgyvásárlási keretének tízszereséért - eladták Karl Mayer Rothschild (1820-1886) frankfurti műgyűjtőnek.

63 Az ügyből országos botrány, s mivel a végrendelet végrehajtásáért felelős szombathelyi tisztviselő rágalmazásért beperelte a cikkírót, sajtóper lett. A botrányt kirobbantó Szentgyörgyi Horváth Zsigmond védőügyvédje, Eötvös Károly a szombathelyi tárgyalásokra tanúként beidéztette a korabeli kulturális és múzeumi élet jeles képviselőit, akik az 1884. évi ötvösmű-kiállítás szervezésében és lebonyolításában játszott szerepük révén jól ismerték a serleget és történetét. A bírósági tárgyalásokon Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Pulszky Károly, az Országos Képtár igazgatója és Szalay Imre minisztériumi osztályvezető, a Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója egyaránt kiemelte a miitárgy történeti és művészeti jelentőségét, s hangsúlyozta a veszteséget, melyet külföldre kerülése a nemzetnek okozott. A tudósításokban ugyanakkor nemcsak a botrányos eset, hanem a műtárgy is jelentős publicitást kapott. Több újság közölte a serlegnek az 1884. évi kiállítás kapcsán készült szakértő leírását, s azokat az érveket is, melyek a Zsigmond-, vagy Mátyás kori eredettel szemben a műtárgy 16. századi datálását támasztották alá. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumot az ügy kirobbantója a sajtóban szólította fel intézkedésre, s a hatóságok által elindított vizsgálatokat a lapok nyomon is követték. Az ügyben olvasói levelek formájában a műemlékvédelmi szempontokat hangoztató „laikusok" is hallatták - egy konkrét műtárgy kapcsán ilyen határozottsággal talán először a hazai sajtónyilvánosságban - hangjukat. A sajtóbotrány kipattanásával párhuzamosan Pulszky Ferenc a Vallás- és Közoktatásügyi, az Igazságügyi és a Belügyminisztérium hivatalainak, szerve 34