Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

1. szám - MŰHELY - Simola Ferenc: Egy néptanító életútja. - A tudás és a műveltség szerepe dr. Horváth Sándor életpályáján -

Édesapja végül is elfogadta, támogatta céljai megvalósítását? Először a kapuvári polgári iskolába írattak be. Nyaranta édesapám mellett az építkezéseken dolgoztam, sőt a kőműves szakma egyes fogásait is elsajátítottam. A polgári iskola után a győri tanítóképzőbe jelentkeztem, bejáró diákként végeztem tanulmányaimat. A délvidéki Muraköz 1941. évi visszacsatolása után, a volt győri tanáromat kinevezték a csáktornyai (ma: Cakovec, Horvátország) tanítóképző igazgatójának. Hívására a csáktornyai állami tanítóképzőbe kerültem. Tanulmányi eredményeim alapján Horthy-ösztöndíjas lettem. Itt kezdtem el ismerkedni a népi írók műveivel, a háborús időszak hatására itt hatott át először az az érzés, hogy mit jelent magyarnak lenni. Az iskola demokratikus szellemű volt és koedukált. A német mellett vend nyelvet is tanultunk, amelynek elsajátításában közrejátszottak a vend fiúk és lányok. Ebben a helyzetben már úgy éreztem, hogy egyenesbejöttem, de szorongva sejtettem a viharfelhők gyülekezését is. 1944- novemberében, a Muraköz kiürítése során katonai behívóval Haj máskénre vezényeltek, karpaszományos tüzérnek. Majd a front minden szörnyűségét megtapasztalva, 1945 februárjában Lengyelországban, Posen városban, szovjet fogságba estem. 1947 nyarán, csontsoványan, egyszál ruhában érkeztem haza az ukrajnai Lvov/Lemberg hadifogolytáborból. A felépülés után ismét a tanulás volt a legfontosabb, befejezni a tanítóképzőt. Az itthoni helyzetbe való visszailleszkedés során rövidesen ismét kapcsolatba kerültem a népi baloldaliakkal, s elkapott az ígéretes népi újjászületés láza. Tanítójelöltnek való feladatnak tartottam a közéletbe való bekapcsolódást. Édesapámon keresztül kapcsolatba kerültem Szigethy Attilával, a népi írók hívével, Kapuvár és a helyi ipartestület jegyzőjével, a későbbi országgyűlési képviselővel, az 1956-os forradalom áldozatával. O biztatott, támogatott. 1947-1948-ban, népi kollégistaként, a soproni képzőben kezembe vehettem a hőn óhajtott néptanítói oklevelemet. Álláspályázat elnyerése útján - Szigethy Attila közvetett hatására -, az addig általam nem látott Bajánsenyére indulhattam tanítani. Alkonyi időben, a vonatról egyedül szálltam le, majd az állomás előtt várakozó határvadászokhoz fordultam: „Bajtársak, ide helyeztek tanítónak." A bemutatkozás után, a határvadászok helyzetemet látva, nagyon emberségesen úgy gyámolítottak, hogy térítésmentesen, majd egy hétig az őrsön szállást adtak, ott alhattam és étkezhettem. Ez a vendéglátás tartósan barátaivá tette a határőrzőket. Ahol csak tehette, segítette s a kultúra, sport s egyéb feladatok megoldásába igyekezett bevonni őket. S az általa írt helytörténeti anyagokban is bemutatja az államhatár, a határőrzők helyi történetét, a határmente eseményeit. A bajánsenyei sínrekerülés azonban megint váltóhoz vezetett. A Ludovika Katonai Akadémiától érkezett „ meghívó", hogy legyen akadémista, majd katonatiszt. Katonatiszt, vagy néptanító az Őrségben? Gyermekkori céljához hűen az utóbbit választotta. Jól döntött ekkor? 22