Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - MŰHELY - Gálig Zoltán: Szemelvények a Szombathelyi Képtár 20 éves történetéből

be. Maga a rendezvény, a megnyitó óriási tömeget vonzott, amelyben magától értetődően nagy szerepe volt a művész itteni megbecsülésének, de az is számított, hogy a tárlatot Vinkó József nyitotta meg, aki akkoriban ismert televíziós személyiség volt. Természetesen a kiállítás maga akkor is és mai szemmel is vállalható, hiszen Csonka Emő személyében olyan művészről van szó, aki következetesen járja a maga mtívészi útját fiatal kora óta. Un. természetelvű festő, ami azokban az években sokszor még negatív értelmezést vont maga után, de napjainkban a művészet „ingája" helyrebillent és megszűntek olyan ellentétpárok, mint figuratív-nem figuratív, konceptuális-érzéki, stb. Ha mégis próbálunk valamifajta kapaszkodót találni e korszak szemléletéhez, illetve ennek alapján próbáljuk definiálni Csonka Ernő művészetét, elmondhatjuk, hogy bár felismerhető tájak, motívumok jelennek meg képein, a hozzájuk kötődő hangtilat, a borús tájak melankóliája már jócskán túl vannak a figurativitás kérdéskörén. Ha lenne olyan irányzat a miívészetben, amelyet úgy neveznének, hogy „lokálpatriotizmus", ő egyike lenne a képviselőinek, természetesen számos más alkotók mellett, akik egyfajta művészi topográfiát valósítanak meg azáltal, hogy megörökítik környezetük tájait. Ezt az elnevezést nem szűkíteném le csak az alkotókra, hiszen közös élményről van szó, a néző újraalkotja magában a tájat, amit látott, és ami esetleg tudatába nem jutott el annak idején. A művész az, aki látszólag anakronisztikusán kiragadja magát a mindennapok sodrásából, és amíg mások az ún. értelmes célok érdekében „praktikus" tevékenységet végeznek, rohannak, ő az, aki megáll és szembesíteni fog minket azzal a helyzettel, hogy valódi élményeinkkel ritkán azonosulunk. Ezt a fajta topográfiát több más festő is képviselte, képviseli, mint például V. Tóth László, de említhetjük még Káldy Lajost, aki többek között a pusztulófélben lévő borospincéket örökíti meg oly módon, hogy azok egyszerre okoznak esztétikai örömöt, másrészt szinte néprajzi, tudományos alapossággal ábrázolják ezt az építménytípust és környezetét. Az új típusú kiállítás, amely továbbra is biztosítja a helyi művészek bemutatását, ugyanakkor szűkebb teret biztosít számukra, elsősorban azokat az alkotókat hozta helyzetbe, akik vagy fiatalként, vagy idetelepülőként megelégedtek a „kamara" terjedelemmel. Foki Éva Insecta című kiállítása nyitotta ezt a sort. O akkoriban a kezdő művészek közé számított, de már feltűnt egyéni látásmódjával. Képein bogarak, rovarok jelentek meg, melyeknek ábrázolását egyrészt a pontosság jellemzett, ugyanakkor látásmódja kreatív módon avatkozott ebbe a világba, egyrészt a sajátos arányrendszerrel, nagyítással, kicsinyítéssel, illetve kicsit a pop-artos szekvencia jelleg és a színvariációk alkalmazásával. Egyes alkotásain a bogarak, a rovarok úgy szerepelnek, mintha tapéta mintái lennének. A későbbiek során alkotásaival az installáció és a konceptualizmus irányába orientálódott. Annak ellenére, hogy a képtár nem tette lehetővé a nagy és gyakori bemutatókat, elmondható, hogy mind a fent nevezett művészek, mind a hozzájuk hasonló, vagy éppen különböző alkotók tárlatokon bemutathatták alkotásaikat, így alapjában véve a képtár közvetítésével a legfontosabb információk a művészet aktuális helyzetéről eljutottak a közönséghez. 18