Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

3. szám - MŰHELY - Gálig Zoltán: Szemelvények a Szombathelyi Képtár 20 éves történetéből

Itthon mégis a felélénkülés jeleit figyelhettük meg, mert számos fiatal, főiskola stúdiumait bevégző tehetség tért vissza a fővárosból, mások e vidéken telepedtek le, például: Kassai Ferenc, Tóth Csaba, Takács Tibor, Stekovics Gáspár, Varga Bernadett. Felerősödött Zsennye vonzereje, többen vásároltak házat, építettek műtermet (Lesenyei Márta, Kiss Sándor, Scholz Erik). Az erdélyi exodus hulláma vetette ide ifjú Feszt László grafikust. S ezidőben érkezett az Őrségbe Kisléghi Nagy Ádám, emelkedett országosan elismert művész státuszába a Kőszegen élő Tornay Endre András.'''' Az 1990 előtti gyűjtésnek köszönhetően tehát tisztességes kollekció gyűlt össze a Vas megyei művészek anyagából, amely zöméhen a Vas Megyei Tanács vásárlási keretéből történt. Sokak szerint az ilyen típusú vásárlások, beleértve a ún. Képcsamoki vásárlásokat, nem az esztétika elsődlegességét tekintetbe véve történtek, hanem burkoltan szociális támogatásként funkcionáltak. A végeredmény szempontjából azonban ez mindegy, így a képtár legutóbbi állandó kiállításában szereplő helyi alkotások szemlélésekor sem azon gondolkodik a néző, hogy ez konkrétan milyen praktikus célt szolgált annak idején, hanem a képet magát nézi, illetve azon keresztül az alkotó tevékenységét ismerheti meg jobban. Éppen ezért drámai változásnak tekinthető ebből a szempontból az 1990 utáni időszak, amely nem a kultúraellenesség, hanem egyszerűen a pénzhiány miatt már nem vállalkozhatott a helyi kultúra ilyen típusú mecénálására. így tehát a Vas megyei kollekció egyfajta „zárványként" elénk tárja a helyi művészetet az 1960-as évektől 1990-ig, azaz nem látható az a markáns átalakulás, ami a fenti idézetből kitűnik. A képtár 2003-ban nyílt új állandó kiállításának koncepciója mindezt kifejezi, hiszen nem a művészet alakulását, hanem a gyűjtés történetét mutatja be. Ebben a helyzetben a megváltozott feladatkör fő szempontja az, hogy a konkrét anyagi támogatás helyett minél több bemutatási lehetőséget kell biztosítani a művészeknek. A rendszerváltozás utáni tanácstalanság jól megfigyelhető. Kérdésessé vált a korábbi nagy volumenű, szalon jellegű tárlatok létjogosultsága, illetve a nagyobb régiós kiállítások - Észak-Dunántúli tárlatok, Pannónia Triennálé - szerepe. Hoszszú ideig nem alakultak tartósnak bizonyuló művészi egyesületek, társidások. Ebben az időszakban is megpróbált a Szombathelyi Képtár fórumot biztosítani csoportos és egyéni kiállításoknak. A „nagy öregek" közül említésre méltó Majthényi Károly, Bartha László; az őket követő generációkból Horváth János, Scholz Erik kiállítása, de fontos esemény volt Tornay Endre András, és Lakatos József gyűjteményes kiállítása. Külön kategóriát képeztek a haza látogatók, mint példáid Máger Ágnes, vagy Schrammel Imre kiállítása és külön sorozatként mutatkoztak be a friss diplomás és itt letelepedett művészek. Nekik már nem adatott meg az, ami a korábbi generációk esetében többször előfordidt, hogy a megye, a város műteremlakással várta őket, ami már egyben azt is jelentette, hogy a művészeti struktúrában helyük lett. 12