Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

2. szám - MŰHELY - Merklin Tímea: A bábszínház mint „új művészet" helyfoglalása. - Tízéves a szombathelyi Mesebolt Bábszínház -

amatőr bábosait, bábszínházi és szakmai programokat szervez amatőr és hiva­tásos szakemberek, társulatok közreműködésével. Például meghív az ország különböző pontjairól látni érdemes előadásokat, egész hetes programot kínál a tavaszi fesztivál idején, gyermekfoglalkoztatókat a gyermeknapon és azon kívül, szaktanácsadást tart óvónőknek, rendszeresen zsiírizi a Gazdag Erzsi szavaló­verseny résztvevőinek vers- és mesemondását. Vitt előadásokat a határon túl élő magyarokhoz. A bábszínház művészei irányítják a Berzsenyi Dániel Főisko­Ife. bábos speciálkollégiumát tanító szakon és Tánc - Dráma szakirányon. A bábszínház a helyi kulturális életben betöltött meghatározó szerepét négy produkcióval a hagyomány- illetve kultuszápolás területén is megerősí­tette. Az egyik az 1998-ban készült „Napóleon tolvaja avagy generális, gene­rális, hová lett a bugyelláris?" című darab, amelyet Gazdag Erzsi addig isme­retlen meséjéből írt bábszínpadra Heindl Vera, rendezte Szabó Zsuzsa. (Ugyan­ebben az évben vette fel a bábszínház a „Mesebolt" nevet - a sárvári születé­sű, de az 1940-es évektől Szombathelyen élt költőnő tiszteletére, annak leg­híresebb verse nyomán.) A másik az 1999-ben készült, a szombathelyi szüle­tésű költő, Weöres Sándor verseiből szerkesztett „Táncol a hold" című játék, amelyet Székely Andrea rendezett, és a Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivá­lon a nemzetközi zsi'iri UNIMA diplomával tüntette ki az előadást. A harma­dik a savaríai születésű Szent Márton témáját dolgozza fel: a Csodatévők cí­mű középkori képregényt (ánryjátékot) az Iseumban mutatták be szintén 1999-ben a Blattner-díjas Lengyel Pál rendezésében. A negyedik kulüisz-él­tető produkció pedig nem színházi előadás, hanem történelmi játék: a Mese­bolt Bábszínház 2003-ban komplex foglalkoztató programmal állt elő a Gá­yer-parkbau a Savaria Karnevál idején, „Építsük fel Savariát!" címmel. Kéz­műves műhelyüknek 6000 látogatója volt három nap alatt. E két utóbbi ak­ció nemcsak a hagyományápolásra példa, hanem ana is, hogy a bábszínház képes kilépni szűk falai közül, és a nagyközönség elé tud állni olyan igényes, szórakoztató műsorral, amely a városi kínálatot gazdagítja. 1995-ben kelt alapító okiratában a bábszínház kettős alapfeladatot vál­lalt: szombathelyi és megyei bábszínházi ellátást; cserébe financiális alapjait a város és a megye közösen teremti meg. A közös fenntartás anyagi biztonsá­got ad, ugyanakkor ennek köszönhető, hogy a műsor-szolgáltatást tekintve mindkettőé, de probléma oldalról egyiké sem, vagyis épület-gondját tekintve a bábszínház „két szék közt a pad alatt" maradt hivatásossá válása óta. Fenn­tartói oldalról régóta indokolt elhelyezésének újragondolása. Az elmúlt évti­zedben több kezdeményezés is megszakadt, elhalt. ÖNÁLLÓSÁG VAGY TÁRSULÁS? A bábszínház jelenleg a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (MMIK) mííködik 322,5 négyzetméter alapterületen. A két intézmény között éves bér­leti megállapodás van, a térítés mértéke mindig külön alku tárgya. 2004-ben az állandóan használt helyiségekért és a színházterem használatáért 6.664.000 forintot fizettek. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom