Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2005. (Szombathely, 2005)

2. szám - Söptei Imre: Egy majdnem ismeretlen levél Berzsenyi Lénárdtól

tulajdonaként jelzett házban, ami akkoriban meglehetős jómódot mutatott. Ugyanakkor érzékelhető folyamatos szegényedésük, amelynek vége a ház 1860-ban történt eladása és a család elköltözése lett.

17 Mint láttuk 1863-ban már Somogy megyében lakott, 1867-1868-ban lukén, ahol a honvédeket segélyezőkjóindulatából élt. Itt halt meg 1884-ben. VIDOS ANDRÁS MÁRTON

18 Nagysimonyi, 1821. november 12. - Ostjfyasszonyfa, 1909. január 28. Yidos János és Stettner Zsófia gyermeke, aki apja nyomdokain járva a katonai pályát választotta. Az elemi iskola után a soproni katonai intézetben végzett 1838-ban. 17 éves korában lépett be a császári királyi hadseregbe, Itáliába vezényelték. 1846-tól hadnagy, 1848. június l-jétől, Mészáros Lázár későbbi hadügyminiszter parancsnoksága alatt főhadnagy a Milánóban állomásozó 5. Radetzky huszárezrednél. Abban az évben tífusz betegségbe esett, felépülése után, erejének visszanyerésére szabadságolták. A stájerországi Gleichbergből azonban álruhában hazatért. Szombathelyen jelentkezett a honvédseregbe, ahol azt a megbízatást kapta, hogy egy lovas divíziót - 300 ember, ugyanannyi ló - gyűjtsön össze. Sárváron vett részt a nem várt sikerrel járt toborzáson. December 22-én a Dembinszky-féle hadtestben szolgálva megkapta korábbi rangját a magyar seregben is. 1849. február 8-án alszázados a dunaföldvári tartalék századnál, március 30-án főszázados, áprilistól csapatával a felső-magyarországi DK. hadtestbe osztották be. A turai ütközetben (1849. július 20.) személyes bátorságával is kitűnt. A fegyverletétel időpontjában Aradon tartózkodott, bujdosni kényszerült, de elfogták és a hadbíróság halálra ítélte, amit 10 évi Aradon töltendő várfogságra és vagyonelkobzásra enyhítettek. 1852-ben amnesztiával szabadult és sógorához, Vidos Pálhoz költözött Mihályfára. Itt felügyelet alatt állt, aminek következtében a falut sem hagyhatta el engedély nélkül. 1856-ban, mankóbüki Horváth Máriával kötött házassága után Ostffyasszonyfára költözött. Két gyermeke - Gizella és József- született. 1861-ben, az alkotmányos időszakban a megyei bizottmány tagjaként közfelkiáltással főszolgabírói címmel felruházott megyei bátorsági főbiztosnak - csendbiztosnak, a megye közrendjére felügyelő parancsnoknak - és a honvédeket segélyező társaság második alelnökének választották. Az 1861. november 4-én tartott megyei bizottmányi ülésen ő elnökölt, amiért a levezetéshez szükséges főbírói címmel tisztelték meg. A provizórium idején állítólag helyi szervezőként vett részt a tervezett Klapka-féle felkelésben. 1867-ben a Vasvármegyei Honvédegyesület alelnöke, valamikor 1869 és 1878 között - talán 1873-ban, Ujváiy István halálakor - elnöke lett, amely posztról 1878. november 17-én mondott le. Ezután sem vonult vissza a közélettől 80 éves koráig a megyebizottság tagja, haláláig az ostffyasszonyfai evangélikus egyházközség felügyelője volt. 88 éves korában végelgyengülésben halt meg, Ostffyasszonyfán a családi sírboltban helyezték végső nyugalomra. 13