Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

1. szám - KÖNYVESPOLC - Bariska István: Elisabeth Gmoser: Geschichte der Herrschaft Güns als kaiserliches Kammergut unter österreichischer Verwaltung, 1491-1647

lyamat jellege. Ha szabad, mindjárt példával illusztrálnánk ezt. Gmoser 1491-1529 között átfogó, 1529-1647 között pedig részletező uradalomtörténetet írt. Ez alatt a 118 év alatt 14 zálogbirtokosa vagy kezelője - Eidődy Péter, Jurísics Miklós, Hans és Nikolaus Jwisics, Franz von Schönaich, Batthyány Katalin, Choron János, Nádasdyné Choron Margit, Széchy Tamás, Széchy Dénes - volt az uradalomnak. Az uradalom zálogszerződéseiért az Alsó-ausztriai Kamara volt felelős. Gmoser minden egyes váltásnál részletezi azt a bonyolult alkut, melynek nyomán a zálog gazdára talált. Tudni kell, hogy minden egyes uradalomnak megvolt a maga zálogértéke. Ezt rajnai aranyforintban adták meg. Érdemes egy példa erejéig ezt érzékeltetni. Elvileg az uradalom bevételeinek és kiadásainak különbözete, azaz jövedelmezősége volt a kiindulópont. De csak elvileg. Egyetlen szabály volt. Az, hogy az új zálogbirtokos nyeresége nem haladhatja meg a zálogösszeg 6%-át. Azaz limitálták a hasznot. Az egész ügyletet, ahogy Gmoser mondja, nem ez tette „áttekinthetetlenné", hanem a zálog- és a bérlet (Pfandschilling, Bestandgeld) összetétele. Ebbe ugyanis az udvar minden elképzelhető - és elképzelhetetlen - összegeket beleerőltetett: özvegyi életjáradékot, átvett, idegen terheket, udvaj'i adósságot, építkezési kiadásokat, az walkodó által valamilyen címen kifizetett személyi járadékokat, de még diplomáciai út költségeit is, ha a zálogbirtokos például diplomáciai feladatokat látott el, de az uralkodó nem fizetett stb. Látható, hogy ez a zálogkosár mindet tartalmazott. Ennélfogva hiába is törekednénk a tényleges uradalomérték kifejezésére. Nem megy. Mert a zálogéilék, a mindenkori zálogkosár „idegen elemek" sokaságát is tartalmazhatta. 1525-1645 között ugyanazon uradalom értéke 6000 rajnai aranyforintról 246.253 rajnai aranyforintra ugrott (339-340. p.) Az teljességgel nyilvánvaló, hogy ez több mint 4000%-os értéknövekedés egyszerűen irreális. A szerző tételesen kimutatta az uradalom 1569. évi összes bevételét, összes kiadását, valamint az így kapott adózó jövedelmet. Ekkor neuhofi Nikolaus Jurisics volt a zálogbirtokos. Az uradalom 4568 rajnai aranyforintjövedelméhez 894 rajnai aranyforint kiadás társult. A különbség 3674 rajnai aranyforint (179-184. p.). Három évvel később, uradalmának zálogértéke 30.982 rajnai aranyfoiintra rúgott. Látható, hogy az uradalom zálogkosarában a jövedelem csaknem kilencszerese szerepelt. Ez még akkor is feltűnő, hogy tudjuk, a bevétel egy részét nem adóztatták meg. Gmoser elévülhetetlen érdeme, hogy ezeket a számításokat következetesen közölte, így képünk van lényegében a koiszak teljes zálogügyletéről. Arról is, hogy mibe került ez az adózó jobbágyságnak. Arról is, hogy milyen kemény harc ment olykor a zálog megszerzéséért. Teljesítményét rendkívülivé teszi, hogy az egész könyv levéltári fonásokon alapul: Haus-, Hof und Staatsarchiv, Hofkammerarchiv Wien, Burgenländisches Landesai'chiv, Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára ill. publikált források. Ebből ugyan számomra hiányzik aNiederösteneichisches Landesarchiv Sankt Pölten állagainak áttekintése. A szerző ezt egyelőre egyensúlyozni tudta a fent felsorolt forrásokkal. 85