Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

3. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Egy néptanító életének fő állomásai. - Szakály Dezső (1903-1979) -.

fektetett könyvben nagyon pontos leírással a szomszédok mellett sok egyéb információt, hiteles adatot szolgáltat az utókornak. Berecz József Ságon tanított 1864 és 1880 között. Fiaihoz írt levelei sok te­kintetben kortörténeti dokumentumok, így aki Alsóság történetével foglalkozik, annak ezek a dokumentumok, illetve feldolgozásuk komoly segítséget nyújt. 15 Koczor Márton 16 - a közvetlen előd - a gyülekezeten belüli munkát írta le 1904 és 1922 között. Ide kívánkozik a kortárs Balázs Béla lelkész munkálkodása is, ő 1538-tól 1950-ig foglalta össze a gyülekezet történetét. Szakály Dezső minden vonatkozásban méltó utódnak bizonyult, a továb­biakban erről részletesebben lesz majd szó. A tanító feladatkörét az ím. .yHiványlevéV-heti rögzítették, másutt „Díjle­vél"-nek nevezték. Szakály Dezső hiványlevele elkallódott, gyermekei sem ta­lálták meg a rájuk hagyott iratok között. A tanköteles gyermekek oktatása, vallásos szellemű nevelése mellett új feladat is megjelent: az egyesületek irányítása. 1905. február 18-án Nőegy­let, 1920. február 18-án Ifjúsági Egyesület (fiú), 1930. november 16-án Le­ány Egyesület alakult. Komoly vallási, hazafias, közéleti nevelés folyt az egyesületekben a tanítók vezetésével. Volt idő, amikor mindhárom egyesüle­tet Szakály Dezső irányította. Az egyházi jellegű egyesületeken túl a polgári Lövész Egyesület parancsnoka is volt. Alsóságon viszonylag későn, 1926­ban alakult meg a Levente Egyesület, ahol a kezdeti időszakban a sport és a testnevelés dominált, ezen keresztül igyekeztek összefogni az ifjúságot. A há­borús előjelek idején a katonai előképzés kapott szerepet. Szakály Dezső előbb ellenőr, titkár, majd főoktató és végül parancsnok lett. A sági leventék kima­gasló eredményeket értek el a különböző színtű lövészversenyeken. Nekik volt a legkorszerűbb lőterük a járásban. Mindig nagy sikere volt a levente apródok torna-gúlagyakorlatának. 1941-ben az országos népies tornaviadalon 45 csapat közül az előkelő 17. helyen végeztek Csepelen Szakály Dezső irányításával. Ott találjuk őt az ezüst- és aranykalászos gazdatanfolyamok szervezőinek oktatói között is. Munkaigényes feladat volt a falusi színjátszás, az évi 2-3 előadás betaní­tása. Sok-sok színdarab rendezése fűződik nevéhez. Az egykori szereplők visszaemlékezései szerint jól tudott rendezni, ha valakit meghívott egy-egy szerep eljátszására, az megtiszteltetésnek érezte. Mű sorukon a korabeli nép­szíimnívek szerepeltek. Maga is írt színdarabokat, a Harmadás Jóska című darabját többször előadták. A tanítóknak adott juttatást a hiványlevél tartalmazta, de mint utaltam rá Szakály Dezsőé elkallódott. Vannak viszont elismervények egyházi fizetésé­nek átvételéről. Az első év után és a később felvett járandóságai között lénye­ges különbséget nem láttunk, nem úgy, mint az évekkel későbbi első női ta­nító megválasztásakor. Az 1930-as évek elején még tartott a világgazdasági válság, nagy munka­nélküliség sújtotta az egyes társadalmi rétegeket, tragikus helyzetben voltak 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom