Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)
3. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Egy néptanító életének fő állomásai. - Szakály Dezső (1903-1979) -.
Jött a neveléstan. Két tétel volt: a szeretet mint fegyelmező eszköz és a gondolkodáson alapuló akarat. Az igazgató vizsgáztatott, akinek volt egy mondása: „Erős akarattal az ember még király is lehet." Ezt első hallásra megkedvelte, és beleszőtte feleletébe. Tetszett a felelet, kezdett rendbejönni a lelki egyensúlya, amikor a magyar tanár bejelentette, szigorított vizsgát kér, mert dolgozataiban Isten nevét kis betűvel írta. Az elnök mondta, tollhiba, de a tanár nem engedett. A felelet szóbeli része jól sikerült, utána a táblát teleíratták vele nehezebbnél nehezebb szövegekkel. Minden ment, mégis csak hármast kapott. A háttérben egy fegyelmi tárgyalás ügye állt. Patyi, egy celli bádogos fia igen rosszindulatú volt. Jellemtelen fráternek nevezte egyik tanárukat, aki ráadásul katolikus volt. Ez nagyon bántotta a többieket, mert ez a tanár többször elment velük a Gambrinusba és egy pohár sör és 10 deka sajt mellett szépen elbeszélgettek, utána mindenki ment a dolgára, senki nem élt vissza a helyzettel. A fegyelmi tárgyaláson Szakály Dezső terhelő vallomást tett Patyira, aki rendszeresen hordta a bort a magyar tanárának a Ság hegyről. Innen fújt a szél. Vége lett a vizsgának. Jöttek ki a teremből, megkérdezte egyik diákbarát tanámkat, miért néztek össze annyira Kempis Tamás nevének említésekor. ,J\liért, te szamár, hát nem tudod, hogy ő nagy katolikus teológus volt?" Nem tudta. Persze fordítva is elsülhetett volna. A bankett a Lövérekben volt. Hamar Gyula igazgató maga mellé ültette Szakály Dezsőt. Mondott egy nagyon szép beszédet, majd Szakály Dezső kért szót, és a következőket mondta „Igazgató úr, kérem, nagyon fájdalmas volt az operáció, a júniusi szobafogság igen rosszul esett, ugyanakkor sokat köszönhetek neki. Ezúttal megköszönöm az igazgató úrnak, mert közel sem lett volna ilyen a bizonyítványom, ha nincs a szobafogság.'' 1 „Látják, urak, ez az én nevelésem" - mondta az igazgató, és kezet fogtak, így búcsúztak el egymástól és Soprontól 1923. június havában. A tanítói pályára felkészítő tanulmányok befejeződtek, megkapta tanítói oklevelét. Kutatásaim során előkerült egy hitelesített másolat 11 Szakály Dezső egyházi ének-zeneképesítést igazoló bizonyítványról is, amely a következőket tartalmazza. Egy öttagú vizsgáló bizottság őt a Képesítő-vizsgálati Szabályzat 76. § értelmében egyházi énekből és zenéből megvizsgálta, és mindkettőről jó minősítést adott. A bizonyítványt 1923. december 22-én Csurgón állították ki. A másolatba ugyan nem szerepel a „kántorizálás" kifejezés, de későbbi iratokból egyértelműen kiderül, hogy az egyházi ének-zeneképesítést igazoló bizonyítvány azonos a kántori oklevéllel, hiszen az Akaiiból 1925. október 30-án az alsósági Iskolaszékhez benyújtott kérelméhez a 2./ pont alatt mellékelte kántori bizonyítványát is. A DOLGOS ÉVEK Első munkahelye Balatonakaii volt. 1924 őszén meghívták egy államsegély nélküli úgynevezett töipe iskolához Akaiiba. A tanítás mellett a kántori teen62