Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

3. szám - ADATTÁR - Káldos Gyula: Egy néptanító életének fő állomásai. - Szakály Dezső (1903-1979) -.

Akkor Iharosberényben augusztusban volt a takaralás, azaz a betakarítás. Dezső segített Teke Lajos tanító úréknál, meil mint később többször is el­mondta, ha ők nem nyúltak volna a hóna alá, akkor ő most egy nyugdíjas tsz­paraszt lenne. Szeméből melegség sugárzott, amíg tanítójáról beszélt. Az asz­tag folyamatosan magasodott, állást kellett csinálni, Dezső abban állt, he­lyezkedett el, a feldobált kévéket vasvellával elkapva, adta tovább az asztagra­kóknak. Kemény munka volt - kipróbáltam én is. Már esteledett, amikor az utcán valaki azt kiabálta: Ádám Jánost akasztják! Mit beszélnek? Ádám Já­nost akasztják? Mindenki abbahagyta a munkát, szaladtak a községházára. Prónay akkor vezette elő a meggyötört Ádám Jánosékat, és mondta a magá­ét, hogy mit műveltek ezek a piszkos kommunisták. A Prónay - vörös hajú, szeplős alak - egyszer csak feltette a kérdést a jelenlévőknek: „Mit érdemel­nek ezek?"... Hátul a tömegben megszólalt valaki: „Kötelet"\ Más nem szólt... Dezső bácsi a beszélgetésünk során megerősítette: egyetlen ember ki­áltott kötelet. Prónay erre azt mondta: ,,/L népítélet - halál!" És a három em­bert felakasztották. A jelenlévők a sokktól, a döbbenettől nem jutottak szó­hoz. Prónay mellett volt egy celli ember is. Már sági éveiben felismerte De­zső egy pinceszeri látogatáson, az illető nem tagadta, hogy ott volt. Nevet nem említett, csak annyit jegyzett meg, hogy Zlehovszky tőle vette a szőlőt. 9 Miként alakult volna Szakály Dezső sorsa, ha nincs 1919, nem tudni, tény, hogy nem lett asztalos. A SOPRONI ÉS CSURGÓI ÉVEK Időközben híre jött, hogy lehet menni tanulni Sopronba. A tanító úr előkészí­tette édesanyja útját, aki titokban elment Sopronba, és beíratta az evangéli­kus tanítóképzőbe. Sopronban ez idő tájt főleg tót és sváb gyerekek tanultak, ezért felü'int egy szín magyar vidékről érkezett fiatalember beszéde, egész magatartása. Miben volt más? Például a magatartásában. Az volt a szokás, hogy az el­sősöket „megcsapták". Amikor rákerült a sor, a következőket mondta: „Idefi­gyeljenek, urak, ha itt az a szokás, hogy az újoncokat megcsapják, én az iskola rendje ellen tenni nem akarok. Hozzanak egy hegedűt, és nótaszó mellett tegyék, mert mi, somogyiak nagyon szeretünk danolni." Az öregek majdnem neki mentek, erre ő megfogta a szoba közepére kitett szék támláját - a székre kel­lett ráhajolni -, és határozottan kijelentette: „Hozzám ne nyúljon senki, amíg nóta nincs!" Lett nóta. Ám, hogy mennyivel kapott többet, arról nem beszélt. Magyarból gyakran írtak dolgozatot, az első mindjárt olyan jól sikerült, hogy a tanár a következő órán felolvasta. Voltak kirándulni, és arról is írtak. A legtöbben csak azt vetették papírra, hogy jöttek-mentek, ő meg leírta, hogy milyen szépen és mit fütyült a sárgarigó, meg a csalogány, s hogyan susogtak az erdő fái stb. Ezt megint felolvasták. Tekintélye lett. Egyedül csak Cirman nagytiszteletű úrral, a hitoktatóval volt baja, bajuk, mert ő minden anyagot szó szerint követelt, ha valaki hibázott, mondta a magáét. Év vége felé Dezső megbetegedett, sokat soványodott. 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom