Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2004. (Szombathely, 2004)

3. szám - MŰHELY - Gál József: Lesenyei Márta köztéri szobrai Vas megyében

• dott felszabadulási szobrok között mindvégig idegen maradtam. Az én világom az intim terek, keitek, iskolaudvarok, parkok, templomok világa. És milyen a ma köztéri szobrászatéi? Elsenyvedt. 2000-ben, a millennium esztendejében kicsit föllendült, azóta újra csend van körötte. Régen, talán az 1960-as években volt egy jó törvény. E szerint minden beruházás két ezrelékét az adott beruházás művészi alkotásokkal való díszítésére kell használni. Ez a két ezrelék néha bizony szép summa volt. így lehetővé vált, hogy a művészek szép alkotásokat - freskókat, intarziákat, kárpitokat - készítsenek. Ilyen törvény ma nincs. Van-e s ha van, miben látja a köztéri szobrászat célját? Többféle is van. Az egyik kétségkívül az aktuális politikai rendszer kiszolgálása. Ezt igazolja a rendszer bukását követő szobordöntögetések ismétlődő sora. Természetesen van ennél nemesebb dolga is: híres, példaadó embereknek emléket állítani, mert gyorsan felejtünk. Aztán lehet praktikus vagy esztétikai érték teremtése. Például „megold" egy építészetileg elrontott teret. De az ellenkezője is lehetséges. Egy szép téren idegenként „téblábol" egy rossz vagy rosszul elhelyezett szobor. Emlékszem, egyszer Pátzay mondta egy szép párizsi térre, amelyen véleménye szerint fölöslegesen állt egy szobor: „Semmi baj! Majd megnőnek áfák és eltakarják a szobrot." A politikát szolgáló szobrok - akár köztérnek, akár nem -feladata eléggé nyilvánvaló. De mit szolgálnak a többiek? Öntudatunk ébrentartását. Talán figyelmeztet is bennünket, hogy ébredjünk, figyeljünk, mert nem akárki, akit a szobor ábrázol. Most hirtelen a Győrben látható Ferenczi Béni csodálatos Petőfi szobra jut eszembe. Nekem meg Varga Imre Radnótija, Derkovitsa. De miért „szálltak le" a földre Varga Imre és más szobrászok alkotásai is? Mert divat. Meg talán valamiféle populáris meggondolás is, hogy nem kell fölemelni ezeket a nagyszerű „személyiségeket", hiszen így jobban közöttünk „élnek." Maga is leemeli szoboralakjait? Én nem. Gyerekkoromban belém nevelték, hogy tisztelni kell azokat, akik megérdemlik. Már pedig azok, akik szobrot kapnak, nagy részük, megérdemli a tiszteletet. Sőt! Nemhogy nem veszem le, mostanában mintha magasabbra emelném az alakjaimat, mint régebben. Hadd lebegjenek csak jó magasan az emberek feje fölött, mint egy lepke, mint egy gondolat. Az emberek meg csak nézzenek föl rájuk. 37