Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)
1. szám - ESEMÉNYEK, HÍREK - Tóth Kálmán: Krónika
A Magyar Tudomány Napja alkalmából ünnepségnek adott otthont a Vas Megyei Levéltár. Markó Péter közgyűlési elnök mondott köszöntőt, dr. Hámori József, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke tartott előadást. Ezt követően került sor a tudományos szakbizottság díjainak átadására. Nívódíjjal jutalmazták Benczik Gyula „Ivánc" című könyvét, oklevelet kapott dr. Nagy Zoltán, a körmendi Rába Helytörténeti Múzeum igazgatója a dunántúli cseréppipákról írott könyvéért, és Gróf István azért a szakértői munkáért, amelyet az „Ezredévi beszélgetések" sárvári előadásainak könyvén végzett. 6. „Művészet és társadalom" címmel konferenciát rendezett az „Eletünk" című folyóirat, a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár. Az írottkő Natúrpark Egyesület és a Vas Megyei Levéltár Kőszegi Fióklevéltára „Gyárak kereskedők, mesterek... - Kőszegiek egykori levélpapírok és számlák nyomtatott fejlécein" címmel nyitott kiállítást az írottkő Natúrpark Információs Központban. Dr. Baris ka István főlevéltáros mondott megnyitó beszédet. 7. A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület székházában bemutatták Kosa Csaba író, Táncsics Mihály díjas újságíró „Kossuth, a hírlapíró" című könyvét. Pungor János igazgató volt a rendezvény házigazdája. 8. Dala Józsefre és munkásságára emlékeztek a Ság-hegyen, a tündérvölgyi Dala-pincénél. 9. Szent Márton ünnepén díjkiosztó ünnepség volt a Bartók Teremben. A szombathelyi BM Klubban megnyitották az Országos Rendőr Főkapitányság Történeti Múzeumának vándorkiállítását. Az 1706. november 6-7-ei kuruc-labanc összecsapás emlékére emlékműsort tartottak Győrváron, melynek keretében megkoszorúzták a csata helyszínén felállított emlékművet. 9-10. A Vasi Múzeumfaluban megrendezték a Szent Márton Napi Országos Nagyvásárt. 12. „48 év Savaria régészetének szolgálatában" címmel találkozót rendezett a Művészetek Háza dr. Szentléleky Tihamér régésszel, Sosztarits Ottó régész vezetésével. 13. „Múltidézés - A Szent Márton Céh" címmel Balogh Péter építész, a Rumi Raj ki Műpártoló Kör elnöke beszédével kiállítás nyílt az MMIK Médium Galériájában. 15. Alapításának 50. évfordulóját ünnepelte a körmendi Faludy Ferenc Városi Könyvtár. Átadták az átalakított intézményt, Nagy Éva, a szombathelyi Berzsenyi Könyvtár igazgatóhelyettese megnyitotta a könyvtár történetét bemutató kiállítást. A Magyar Tudomány Napja megyei programsorozat záró eseményét tartották az ELTE Gothard Jenő Asztrofizikai Obszervatóriumban. 22. Születésének 149. évfordulója alkalmából Éhen Gyula polgármesterre emlékeztek a róla elnevezett kör tagjai. Dr. Ipkovics György polgármester mondott ünnepi beszédet. 94