Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Bariska István: Volt egyszer egy lexikon. - Epilógus a Vas megyei helytörténeti lexikonhoz -

5.2 Terv és teljesítés Vas Megye Tanácsa Művelődés Osztálya 1987 júliusában dr. Vörös Károlyt (MTA Történettudományi Intézete) bízta, meg az értékelés elvégzésével.

22 Az értékelő szerint a lexikon szerkesztése „ 726 különböző szintű és korú településre vonatkozóan 160 levéltári fondot, ill. állagot, valamint 52 tételnyi egyházi anyakönyvet vizsgált át ül. vett tervbe átvizsgálnV

23

. Az embernek nyomban feltűnik ennek a megállapításnak az utolsó négy szava: „ill. vett tervbe átvizsgálni". Jogos a kétkedés. Ebből nem derül ki, hogy milyen anyag és főleg mennyi maradt tervben. 1965-ben valóban készült egy fond és állag- illetve térképlelőhely-lista.

24 Ez azonban csak terv volt. A Vörös-féle értékelés erre hivatkozik, pedig a kódolt és ténylegesen is felhasznált forrásokat kellett volna alapul venni. így a mai napig nem tudni, hogy a 726 település, lakotthely, puszta adatállománya milyen fonásokból került elő. Azaz, hogy milyen mérleget mutat a forrásfeltárás tervbe vett és ténylegesen is teljesített adatainak egybevetése. A felhasznált források jegyzeke és az egyes településekhez rendelt foiráshivatkozások között abszolút egyezésnek kell lennie. Miként a Veszprém megyei lexikon esetében. Mindezzel nemcsak az adat hitelességét, forráshelyét lehetett igazolni, hanem a hivatkozások rövidítését is szolgálta. Amit azt feljebb már hangsúlyoztuk, ez garantálta volna többek között a lexikon egységes voltát is. 6. BIZALOMHIÁNY, FELELŐSSÉG, FELKÉSZÜLETLENSÉG 6.1 A bizalmatlanság intézményesülése E folyóirat szerkesztőjével többször beszéltünk ennek a cikknek a természetéről. Mindenekelőtt arról, hogy miként lehetne elkerülni a személyiségsérelmet, egyben összefoglalni a történteket. Nem könnyű. Abban egyeztünk meg mégis, hogy a kudarc okaira nézve - mint fent is hangsúlyoztam -, mindenekelőtt a jelenségre összepontosítok. A felelősség megállapítása egyébként sem e tanulmány feladata. A levelezés, a dokumentumok áttekintése után szomorú következtetésre jutottam. Arra nevezetesen, hogy az anyaggyűjtés lezárása vagy vélt lezárása után, 1973-ban felütötte a fejét a bizalmatlanság. Mindenekelőtt a főszerkesztő, a szerkesztő és a finanszírozó tanácsi vezetés, valamint szeivezet között. Ez olyannyira beívódott a folyamatba, hogy valójában intézményesült. Nem szakmai vitákról beszélek, amelyek természetesek voltak. Sokkal inkább arról, hogy ez miként mérgezte meg az együttműködést. Budapest és Szombathely, szakma és politika között. Ez utóbbit azért említem, mert a megyei szakmai vezető minduntalan a politikától válla a döntést. Szakmai kérdésekben is. A 8.3 Kakukktojás című fejezetben ki fog derülni, hogy ez kölcsönös félreértés és szereptévesztés volt. 160