Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Dominkovits Péter: A „Száz magyar falu könyvesháza" sorozat nyugat-dunántúli köteteiről

zéjük mezővárosok (oppidum) is bekerültek. Ha egy általános időmetszetet, a 19. század legelejét nézzük, úgy Lipszky János adatgazdag települési adatés névtára alapján csupán 3 mezővárosra akadunk (Egervár, Fertőrákos, Hédervár).

9 A teljes történeti vizsgálat itt is alapvetően módosítja ezt az adatot; hisz a legrégibb mezővárosi privilégiumok egyikével a jogállását a 16. században elvesztett Zalavár bírt, míg az 1848-ig terjedő időszakban még két település nyert mezővárosi jogállást: 1824-ben Köveskál, illetve Lébény. Ez a momentum - a mezővárosi jogállás kérdéskörén túllépve - óhatatlanul is felhívja a figyelmet az egyes települések évszázadok során, a különböző történeti időszakokban bekövetkezett funkcióváltozásaira, és ez által a térség településszerkezetében, -hierarchiájában bekövetkezett módosulásokra is. A mezővárosi jogállás problémájához visszatérve: a fenti települések demográfiai mutatóik, foglalkozás- és társadalomszerkezetük, urbanizáltságuk, településhierarchiában elfoglalt helyük alapján inkább a falvakhoz, semmint a kisvárosokhoz sorolhatók. Ezért nem csoda, hogy mindegyikük az 1872. évi közigazgatási törvény vesztese lett. Falutörténeti megközelítésük indokolt. A birtoklástörténet tisztázása a településtörténet cseppet sem látványos, de minden tekintetben alapvető feladata. Erre e kötetek döntő többsége is nagy súlyt fektet, a folyamatos bemutatáshoz a forrásadottságok is viszonylag szerencsések. Mindegyik település írott forrásokkal dokumentálható története Árpád-kori múltra, okleveles említésekre megy vissza - bár e tekintetben kissé speciális Zalavár, az ismert Mosaburg esete -, és a Mohács utáni időszakból gyakran gazdag uradalmi, értékes kisebb családi levéltárak segítik e munkát. (Specialitást képez a törökök által hódoltatott, vagy az adott korszakban elpusztult települések esete, pl. Köveskál, Zalavár.) Itt ismételten hangsúlyoznom kell, az egyes települések birtoklástörténete, különböző korszakokban betöltött - gyakran a település szerkezetét, -képét is befolyásoló funkciói (pl. uradalomigazgatásban, térségi kereskedelemben, gazdaságban vitt szerepe stb.) erősen eltérőek voltak. Ha csak egy adott időmetszetben, a Mária Terézia kori úrbérrendezés időszakát nézzük, úgy találunk közöttük magán- és egyházi nagybirtokos földesurasága alatt álló, olykor rezidencia funkciót is betöltő mezővárosokat (pl. Egervár a gr. Széchenyi, Hédervár a gr. Viczay család, míg [Fertő] Rákos/Kroisbach a győri püspök földesurasága alatt állott), világi nagybirtokokhoz tartozó falvakat (Ivánc a gr. Sigray, Lébény a gr. Zichy, Nagycenk, Sopronhorpács a gr. Széchenyi, Oszkó a gr. Festetics család egyes uradalmainak a részét képezte), miképpen nemesi középbirtokok részét alkotó településeket (pl. Kehida, a Hertelendy és Deák családok), illetve vármegyei elit közbirtokossági települését (Söjtör), vagy kuriális községet (Szentgyörgyvölgy), továbbá nemesi községből nemesi mezővárossá emelkedettet települést (Köveskál). A fenti települések természet- és közlekedés földrajzi szempontból, az agrár etnográfia oldaláról a Nyugat-Dunántúl számos kistáját reprezentálják; pl. Lébény Hanság K-i részén, Hédervár a Szigetközben, Fertőrákos a Fertő partján, Bük a Répce-völgyben fekszik, míg Egyházashetye a Kemenesalja, 127