Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Hudi József: A falutörténetírás múltja és jelene Magyarországon

HÉDI JÓZSEF A FALUTÖRTÉNETÍRÁS MÚLTJA ÉS JELENE MAGYARORSZÁGON Az 1990-es politikai rendszerváltást követő években települési önkormányzataink egyik fő törekvése az új közösségi identitás megteremtésére irányult. Ennek részeként megalkották községi jelképeiket - címereiket, zászlóikat -, kialakították helyi ünnepeiket - pl. falunapok, kulturális fesztiválok - és megíratták községük történetét. A községi monográfia-írásnak a magyar államalapítás millenáris ünnepségei új lendületet adtak. A „Száz magyar falu könyvesháza" sorozatban az ezredfordulóra egységes szerkezetben minden megyében átlagosan öt község történetét vehette kézbe a történelem iránt érdeklődő közönség. A rendszerváltás óta elkelt 12 évben felmérésünk szerint csak a Dunántúlon közel 500 településtörténet - falu- és városmonográfia - látott napvilágot, ami azt jelenti, hogy a mai Pannóniában évente mintegy 40 helytörténeti monográfia jelent meg a könyvpiacon.

1 Országos viszonylatban - a régebbi kiadásokat is figyelembe véve - bizonyára ezernél is több településtörténeti monográfia van forgalomban. Úgy tűnik, megvalósulni látszik a falukutatók azon régi óhaja, hogy minden községnek, településnek legyen írott története. A FALUMONOGRÁFIA ELŐZMÉNYEI Napjainkban, amikor harmadik reneszánszát éli a falutörténet, szükséges és fontos e történeti műfaj előzményeinek, kialakulásának és fejlődésének vizsgálata.

2 Az előzmények a 18. századig vezethetők vissza, amikor megkezdődött a történeti forrásanyag rendszeres gyűjtése, feltárása és közzététele, s kialakult a forráskritika, a történeti segédtudományok - vagyis lerakták a tudományos történetírás alapjait. A 19. században aztán kiépülhetett a nemzeti történetírás infrastruktúrája, amely az Akadémia mellett elsősorban az egyetemeket (szakemberképzést), a közgyűjteményi hálózatot (forráshelyeket és tudományos műhelyeket), a szakmai szervezeteket, folyóiratokat, szakkritikát és a történeti érzékkel bíró olvasóközönséget jelentette.

3 E folyamat sajátosságát az adja, hogy a helytörténetírást a hivatalos történetírás átengedte a hobbitörténészeknek, s ezzel hosszú ideig áthidalhatatlan szakadékot teremtett a két oldal között. Miközben a szakképzett történészek a nemzeti történet, történeti identitás kialakításán fáradoztak, elhanyagolták a regionális és lokális szempontú történetírást, amelyet eleve kisebb presztízsűnek tekintettek. 90