Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

1. szám - Pethő Gyula: Köszöntjük a 75 éves Balogh Jánost

története címmel. A könyvről számos méltatás jelent meg. Ezúttal egy olyan tudós tömör véleményét említjük, aki kiválóan ismerte a falvak életét: Csaba József írta róla - egyéb értékei mellett - „... Felsőmarác monografikus leírásából a szerzőnek a szülőfaluja és annak népe iránt érzett mély szeretete érezhető." (Csaba József: Balogh János: Az Őrség kapujában. = Honismeret, 1983. 4. sz. 48. p.) Változatlanul járta a községeket, lelkesítette a kis falvak időnként magára hagyott lakóit, s bíztatta barátait a szülőhelyük miiltjának feltárására. Közben publikált a Népfront című folyóüatban, valamint a Vasi Honismereti Közleményekben is. Nyugdíjas korában sem szakadt el falujától, részt vett annak fontos eseményeiben, különféle rendezvényeiben. (1996-ban falutörténeti kiállítás, vetélkedő, stb.) Régóta tagja a Vas Megyei Honismereti Egyesületnek is, aktívan és szívesen voltjelen annak munkájában. 2002-ben az Országos Honismereti Szövetség Honismereti emléklappal honorálta tevékenységét. A szülőfalu „nem engedte el". Újra kutatta történetének még ismeretlen eseményeit, hogy kibővítse, teljesebbé tegye azt a képet, amelyet előző művében rajzolt falujáról. 2000-ben ismét könyvet jelentetett meg: Felsőmarác. Történetek, életutak címmel. Jónéhány ismertetés méltatta a könyv fontosságát, erényeit. Ezúttal is csak egy értékelést emelünk ki, dr. Kuntár Lajos értő és gondos írását, ill. egyik megállapítását, amely kifejezi az író szándékát is: „... a szerző ... szinte folyamatossá varázsolja a múló időt: közelebb hozza, továbbélteti a régi történeteket, azok cselekvőit. Az alkotói módszerével a falu minden lakóját érintetté teszi könyvében ..." (Kuntár Lajos: Balogh János: Felsőmarác. = Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 2000. 4. sz. 89. p.) Elismerésre méltó a mi'ívek nyelvezete, láttató ereje is. Balogh János - amióta ismerem - folyton azt hangoztatta: „olyan nyelven, olyan formában akarok írni, amelyet a falumban mindenki megért." Illyés Gyulával készült évtizedekkel ezelőtt egy rádiós mi'ísor - amelyet többször ismételtek - s abban a Mester tűnődve arról szólt, hogy amit ír, vajon Récegrespusztán és Ozorán értik-e? Akár ismerte, akár nem hallotta ezt Balogh János, ösztönösen érezte: csak így, egyszerűen, mégis ízesen szabad fogalmaznia. A munkát, a kutatást még nem fejezte be. Szándéka szerint fel akarja dolgozni a faluja határában elpusztult két település - ma pusztahely -, Himfa és Tótfalu történetét is. Egyik unokája - Révész Tamás - örökölte a nagyapa kutatói szenvedélyét, s már tizenévesen első díjjal jutalmazták munkáját az Országos Tudományos Diákköri konferencián. Sőt, e folyóiratszámban unokájának tanulmánya is olvasható. Balogh János élete bizonyságul szolgál arra, hogy az egyes ember nem csak részese, de alakítója is lehet kora történelmének. A maráci tájból az értelmiségi léthez, a magasabb értékekhez vezetett az útja. Örömöt, szomorúságot, küzdelmet adott számára az élet, de tisztességet, becsületet és önzetlenséget is. S azt a különös erényt, hogy másoknak is képes legyen segítséget nyújtani. Még további eredményes éveket, jó egészséget kívánunk Néki - a nagyobb közösség - a Honismereti Egyesület nevében is. 27