Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Kiss Gábor - Zágorhidi Czigány Balázs: A megyetörténetírás lehetőségei és a középkorkutatás helyzete Vas megyében

kristálytiszta vizükkel a savariai vízvezetéket táplálták, addig a Gyöngyös patak - alább már Perint és Sorok néven ismert patak - a 2. században ásott műcsatornán keresztül a város csatornahálózatát mosta tisztára. Fontosságuknak megfelelően mind a két hely közelében ott találjuk a hunok egy pontosabban meg nem határozható etnikumú segédnépi csoportjának jellegzetes torzított koponyás sírjait. Ők vigyázták hát ezeket az objektumokat. Több mint fél évezred elteltével a történelem kereke már nagyot fordult. A magyar államszervezés korában a hajdani római coloniának már csak romjai állottak, a hely fontossága azonban a még mindig forgalmas Borostyánkőút folytán továbbra is megmaradt. Régen nem üzemelt már ekkor sem a vízvezeték, sem a csatornahálózat, ám a Gyöngyös patak ez időtől nem kevésbé jelentős feladatot töltött be. Partján sorakoztak ugyanis a szombathelyi vár uradalmának vízimalmai. Hogy miért volt szükség a patakelágazás felügyeletére ebben az időben is, azt szemléletesen mutatja egy még későbbi forrás. 1570-ben az ifjabb Jurisics Miklós kőszegi várkapitány vitába keveredvén Szombathely városával, elzáratta a Gyöngyös kiágazását, aminek eredményeképpen a malmok szárazra kerültek és víz hiányában nem tudtak őrölni. Mindez persze csak azért volt lehetséges, mert Szombathely városa ekkor már régen nem gyakorolt ellenőrzést a számára létfontosságú stratégiai pont felett. A TERVEZETT KÖZÉPKORI KÖTETEK ÉS AZOK BEOSZTÁSA A középkori megyetörténet köteteinek beosztását, vagyis az általuk tárgyalt időszakok határait nem egy-egy konkrét évben, hanem a nagymérvű változások, átrendeződések idejében határoztuk meg. Az első kötet (1. függelék) végét például csak nagyjából jelöli ki a Dunántúlt 1242 tavaszán elpusztító tatárjárás. Sok minden más is megváltozott a 13. század közepe táján. A közigazgatást tekintve lassan véget ért a királyi vármegye intézményének korszaka és egyre erősebben mutatkozott meg a nemesi vármegye intézményének kezdetét jelző nemesi öntudat. Szorosan összefügg ezzel, hogy ugyanebben az időben megszűnt a királyi birtokok túlsúlya és a jelentős nagyságú földbirtok eladományozásával megnyílt az út a tartományuraságok kialakulásához, nem csekély problémát okozva ezzel az ország későbbi uralkodóinak. Mindezzel természetesen megváltozott a gazdaság egész struktúrája is. Felbomlottak a királyi várszervezetek, a hozzájuk kapcsolódó szolgálónépi és udvarnok-rendszerrel együtt. A terménybeszolgáltatások helyett egyre inkább a pénzforgalom terjedt el, aminek jelentőségét jól mutatják az osztrák területről érkező értékállóbb, több ezüstöt tartalmazó érmek. E folyamat része, hogy kialakultak az újabb, zártabb településtípust megvalósító városok, ahol már az ipari és a kereskedelmi tevékenység adta a lakosság zömének megélhetését, a közösség létének gazdasági alapját. Hadászatilag erre az időre végképpen elavulttá váltak a régi nagykiterjedésű sáncvárak, és a tatárjárás világosan megmutatta, hogy csak azok a várak tudnak komoly ostromnak ellenállni, amelyeket kőfalak védnek meg az idegen betolakodóktól. Ám nem csak a védekezés, a várvédelem és annak 74