Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)
3-4. szám - Kiss Gábor - Zágorhidi Czigány Balázs: A megyetörténetírás lehetőségei és a középkorkutatás helyzete Vas megyében
is.** Ez utóbbi tekintetében Vas megye az országban Baranya megye után a második olyan megye, amelynek összes 10-11. századi leletanyaga publikált. A nyugat-dunántúli régióban történő ilyen irányú kutatómunka remélt fellendülését jelzi, hogy a következő egyik megjelenő kötet a mai Győr-MosonSopron megye területén előkerült leletanyagot adja majd közre.* 5 Az évtizedeken át folytatott régészeti és történészi aprómunka szintetizáló összefoglalásai is lassan testet öltenek. Ilyen pl. Gömöri János új könyve, amely nemcsak Sopron, hanem környékének kora Árpád-kori történetét is részletesen tárgyalja, kitérve a határvédelem, a várispánságok és egész Sopron vármegye világi és egyházszervezeti kérdéseire.* 6 Az egész Nyugat-Dunántúl egykori gazdasági alapját jelentő vaskohászat emlékeiről és ezek történeti vonatkozásairól szintén ő írt kimerítő teljességgel.* 7 Visszatérve hazai földre, Csepreg,* 8 Körmend,* 9 Sárvár, 50 Szentgotthárd, 51 Szombathely 52 és Vasvár 53 tekintetében, ne feledkezzünk meg a már elkészült városmonográfiákról, várostörténetekről sem, amelyek mind-mind fontos eredmények és egy majdani megyetörténet fontos adatbázisainak tekinthetők. Hasonlóan fontos adatokat tartalmaznak a falutörténetek is, amelyek közül itt csak a magyar államalapítás millenniumára megjelent Száz magyar falu könyvesháza című sorozatban megjelent nyolc, tágabb értelemben vett Vas megyei kötet közül középkor-kutatási tekintetben új megállapításokat tartalmazó, Egervárról, 5 * Ivánéról 55 és Oszkóról 56 szóló műveket említjük meg. A helyzet tehát korántsem reménytelen! Csak komoly elhatározás és következetes kitartó végrehajtás kell évszázados elmaradásaink felszámolására! A lemaradás valóban évszázados, annak ellenére, hogy országos viszonylatban, megyénkben történtek az első jelentős kezdeményezések a helytörténet tudományos feldolgozására, gondoljunk csak a Szily János szombathelyi püspök által még a 18. század végén megíratott Szombathely történetére 57 és a 15. századtól megőrzött és gyűjtött római kőemlékekre. 58 Ezekhez fogható kezdeményezés aztán a történetírás területén az elmúlt kétszáz esztendőben sajnos alig történt! SAJÁT EDDIG ELÉRT ÉS MEGVALÓSÍTÁSRA VÁRÓ CÉLJAINK Magunk részéről az elmúlt években a vasvári múzeum új koncepciójának megfogalmazása során tettünk lépéseket a középkori megyetörténet feldolgozásának megszervezésére. Elképzeléseink szerint a hajdani megyeszékhelyen, Vasváron a domonkos kolostor különleges értékű műemléképületében működő múzeum lehetne, ezeknek a munkálatoknak a központja. A millecentenárium évében itt rendeztük meg a Vas megye honfoglalás- és kor Árpád-kori régészeti leletei című kiállításunkat, 59 2000-re pedig itt készült el a Kapuk a múltba - Képek Vas vármegye középkorából című megyetörténeti kiállításunk. Az 1998-ban megjelent Szombathely-monográfiánkban 60 a várostörténetet megyei dimenzióba helyezve próbáltuk megfogalmazni a további kutatás alapkérdéseit. Részt vettünk a Vasi Szemle millenniumi emlékszámának összeállításában, 61 amelyben olyan szerzőket vonultattunk fel, akikre a 69