Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

3-4. szám - Kiss Gábor - Zágorhidi Czigány Balázs: A megyetörténetírás lehetőségei és a középkorkutatás helyzete Vas megyében

(a Borostyánkő út vagy annak utóda) üzemelt (bronzkor, vaskor, római kor, frank kor, 11-13. század). Azt pedig, hogy milyen gazdasági fellendülést hozott, pl. Szombathely életében ennek az útnak egy késői változata, a megépített fiumei vasút, azt mindannyian jól ismerjük! Tény, hogy a megye területe, földrajzi fekvésénél fogva, mindig is peremterületnek számított. Ennek illusztrálására példaként bármelyik korszakot felhozhatnánk. Emiatt aztán - gondolhatjuk - az itt élők mindig is az országos események - politikai és gazdasági folyamatok - peremére szorultak. Ez jobbára így is volt, ám ebben a tekintetben szolgálhatunk jó néhány ellenpéldával is, amikor az ország, vagy akár még nagyobb politikai egység további sorsa függött az itteni, igaz nem mindig helyi szereplők által befolyásolt történésektől. Néha tehát a világpolitika színterévé és annak részesévé vált a térség. Ilyen időpont és esemény volt például: Septimius Severus 193. évi savariai megismételt római császárrá választása, Szent Márton bizonytalan dátumú savariai születése, aki a katolikus egyház első nem vértanú szentje lett; a Mátyás ellenes németújvári összeesküvés 1459-ben, amikor III. Frigyes császárnak kínálták fel a magyar koronát; Jurisics Miklós 1532. évi hősies kőszegi várvédelme, amely megmentette Bécset annak bizonytalan kimenetelű török ostromától; hogy csak néhányat említsünk. A peremvidékekre minden időben az átmenet és az ebből fakadó összekötő szerep volt a jellemző. Nemcsak a közlekedésben és az áruszállításban ahogyan erről fentebb már szó esett - hanem elsősorban a kulturális lét terén. Ilyen módon története folyamán ez a térség egyszerre közvetített keletinyugati és észak-déli irányban. A középkori kulturális összekötöttségre idézzük meg most Johannes Aquila személyét, aki itt, e határvidéken élt és alkotott. Festményei máig mind a történeti Magyarország, mind pedig Stájerország művészeti emlékeit gyarapítják.

1 Nem kevésbé tanulságos ugyanebből a szempontból az admonti biblia esete sem.

2 Az 1136 körül Salzburgban készült kétkötetes montxmentális méretű, vagyont érő, iniciálékkal és miniatúrákkal illusztrált kódexet hihetőleg a Gutkeled nembeli Márton ispán és felesége ajándékozta az általuk, a Zala megyei Csatáron 1140 körül alapított bencés monostornak. Később, a 13. század folyamán a könyvet egy Farkas nevű vasvári zsidó kereskedőnek zálogosították el, aki aztán - alighanem egyik üzleti útja során - azt a stájerországi admonti apátságnak adta el. A kódex tehát hosszabb magyarországi tartózkodás után visszatért szülőföldjére. Határvidék mivoltát jól szemlélteti, hogy megyénk helyet és megélhetést adott különféle a környékről érkezett etnikumnak. Létükről az írott források mellett gyakran a helynevek is mesélnek. Laktak itt szlovének, a középkori idegen eredetű vendég - azaz hospes - népek: pl. olaszok (Olaszka) és németek (Németszecsőd stb.), nem is beszélve az államszervezés idején katonai segédnépként alkalmazott besenyőkről (Besenyő), kazárokról (Kazár), lengyelekről (Polány), stb. A balkáni török hódítás elől menekülő horvátoknak (Horvátzsidány, stb.) szintúgy otthont kínált, mint a Mária Terézia által áttelepített sváboknak (Svábfalu=Kőszegfalva). Nemcsak genetikailag és szám63