Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)
3-4. szám - Ilon Gábor: A Vas megyei régészettudomány múltja, jelene és lehetséges jövője. - Számvetés az évfordulók jegyében -
Az ideális és romantikus nyári, néhány hetes ásatások évtizedeit, a régészet - kívül állók számára még ma is ilyennek látszó - ipari jellegűvé (indusztriális sá) 13 válása követte, s ebben a fázisban leledzünk ma is, és ki tudja még meddig. Az Osztály munkatársi létszáma pedig - a folyamatos belső szerkezeti változásokkal - 1998 óta 13 főben stabilizálódott, ahogy ez a fentebb leírt adatokból már kiderült. A régész szakma „varázsa" szomorú realitássá vált, amit a megnövekedett munka nagyságrendjének az utóbbi három év terepen töltött napjainak számával talán mindennél ékesszólóbban tudok igazolni. A 13 fő 2001-ben 1958 napot, 2002-ben 1539 napot, 2003-ban 874 napot dolgozott február/márciustól szinte karácsonyig ásatáson. És ehhez még nem adtam hozzá a terepbejárásokon eltöltött napok számát, holott ez a tevékenység is ásatásnak minősül. Tudni kell azt is, hogy a feladatok befejezése és a határidők betartása megköveteli, hogy rmmkatársaimmal együtt a hétvégét se tekintsük „szent tehén"-nek. A dolgozót megillető évi rendes szabadság kivétele után pedig mi marad leltározásra, revízióra, és a tudományos feldolgozásra? A tudományos kutatónapok felhasználásának lehetősége pedig csak eseti módon és néhányaknak adatik meg. Hozzáteszem, a beruházók által igényelt rövid határidővel végzett, vesszőfutás-szerű feltárások után meglepve tapasztalom, hogy a kivitelezés azután meglehetős csigalassúsággal folytatódik. Jó példa erre a Szombathelyt északról elkerülő út 3. üteme - a Prenor telephelyétől a régi bucsui elágazóig -, amelynek megkutatott nyomvonalát 2002 júliusának első hetében átadtunk, de máig sem üzemel az út. No. 5. tétel: a régész mozgása a terepen és a szakmai feltételrendszer néhány eleme Mint tudjuk Lipp Vilmos, Miske Kálmán és követőik szívességből adott hintón - ne feledjük, a misztikus régészettel foglalkozó akkoriban a szó szoros értelmében úr volt! -, az 1930-as években jóindulattal biztosított autóval és ritkán vonattal közelítették meg az ásatási helyszíneket, vagy a leletbejelentőket. Világos azonban, hogy a régészeti lelőhelyek az esetek többségében nem könnyen közelíthetők meg. Tudjuk például, hogy - a Vasváron született, ekkor éppen pályakezdő 1 * - Mozsolics Amáliát egy Gyöngyösapáti (ma: Gyöngyös falu)-Kápolna dombi hun kori sír leletmentésére 1941 májusában 15 Szakonyi László restaurátor vitte ki saját motorkerékpálján. Az intézménynek ugyanis ilyen közlekedési eszköze akkor még nem volt. Szentléleky Tihamér az 1950-es évek közepétől azonban már múzeumi motorkerékpárral közlekedett, ahogy dr. Horváth Ernő természettudományos muzeológus is, akinek számos régészeti lelőhely azonosítását köszönhetjük. A megyei múzeumi szervezet első gépkocsija 1970 nyarától egy vegyes - teher- és személyszállításra is alkalmas - használatú GAZ mikrobusz volt. Az 1970-es évek végétől - az 1990-es évek elejének kivételével, amikor csak egy - folyamatosan két gépkocsival (Barkas kisteherautó, Zsiguli, Latvia mikrobusz) rendelkezett. Hangsúlyozom, ezek mindenfajta, az egész megye múzeumi hálózatára kiterjedő feladatkörrel - pl. kiállítási 16
