Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

2. szám - Czirók András: A celldömölki Holocaust története a helyi sajtó és visszaemlékezések tükrében

ismerőse révén munkát szerzett a somogy megyei Tab községben egy pékmesternél. Mikor édesanyja megtudta, hogy otthagyta az iskolát, nagyon megharagudott fiára. 1942-ig, édesapja haláláig nem beszélt vele. Édesapja temetésén végül édesanyja megbocsátott fiának, aid továbbra is Tabon dolgozott. 1942 őszén sorozásra hívták Celldömölkre. Óriási szerencséje volt a későbbiekre nézve, hogy nem jelentkezett ki Simonyiból, Tab csak ideiglenes lakóhelye volt. 1943. október 4-én kapta meg behívóját a kőszegi III./4-es munkaszolgálatos századba.

39 Először alapfokú katonai kiképzést kapott civil ruhában, katonasapkában, sárga karszalaggal. A hadseregben mindenkit a fizikumának, és végzettségének megfelelően osztottak be, ugyanis „egy kereskedősegéd nem buja el a csákányt, az úrifiú még az ásót sem bírja el". A túlélő a csákányosoklioz került. A kiképzések a Guba-hegyen folytak, aztán ez év decemberében bevagonírozták a zsidó munkaszolgálatosokat, az úti cél Uzsok volt. Ekkor kezdődtek a gyötrelmek, a zsidó származás miatti emberkínzások. Az átszállítás kemény téli időben, tehervagonokban történt, 1944 januárjában érkeztek meg. Négyes, ötös csoportokban polgári házakban helyezték el őket. Februárban a zsidókat kiválogatták a falu ruszin lakosai közül, és átszállították őket Ungvárra, megkezdődött a gettók felállítása. A munkaszolgálatosokat a közeli Uzsokihágóhoz rendelték ki, ahol 4 méter mély „V"-alakú tankcsapdákat kellett ásniuk. Ezeknek a tankcsapdáknak a túlélő meglátása szerint a háborúban nem sok hasznát vették, mivel ha két tank leállt az erődítmény háromnegyed részére, akkor a többi keresztül tudott rajta menni. Ebben az időben még levelezésben állt édesanyjával, sőt folyamatosan csomagot is küldött neki hazulról. Mióta Kőszegről eljöttek, létszámuk 210-ről 150 főre csökkent. A hiányzó 60 ember, alak ruszin zsidók voltak, útközben megszöktek. A Kassán eltöltött időről a túlélő így vall: „Ez volt életem legborzasztóbb 2 hete". Ez nem csoda, hiszen taposóaknákat kellett összegyűjteniük, amely már magában sem kis feladat, főleg akkor, ha minden segédeszköz csupán egy bot. A bottal végig kellett tapogatni a földet, majd ahol aknát éreztek, azt jelenteni kellett a feletteseknek. Itt sokan életüket vesztették, hiszen ha valaki véletlenül rálépett az aknára az egyszeiTe felrobbant. Mindez azt bizonyította, hogy a zsidókat egyáltalán nem vették emberszámba, szemükben csupán egy drága műszert helyettesítő eszközök voltak. A túlélő itt megsérült: szilánk érte a lábát, ezért Kassán két hetes kórházi kezelésre szorult. A kórházi körülményekkel teljes mértékig meg volt elégedve, a zsidók számára elkülönített szobában feküdt, ahol akkor csak munkaszolgálatosokat kezeltek. Miután meggyógyult, ismét csatlakozott csapatához. Eközben a tábort kirendelték az Opollonok-hegyre, ahol gömbölyű jégsátorokban laktak, minden tíz emberre jutott egy. Feladatuk az volt, hogy az érkező német csapatok előtt el kellett takarítani a havat, majd később a tél elmúltával erdőt irtottak. Júliusban új századparancsnokot kaptak, „akinek az emléke örökké él a megmar adottak lelkében". Két okból helyeztek valakit a munkaszolgálatosok84