Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)
2. szám - Boros Zoltán: Nemesdömölk arányosító tagosztályos pere, 1842-1846
Az 1845. november 25-én kelt végrehajtás alkalmával megszületett egyezséglevél 28 pontot tartalmazott. 50 Marich Dávid járandóságát a Halmoki dűlő területén jelölte ki a Cinca patak két oldalán, míg Gyarmathy János a Petendi dűlőben kapta meg a részét. A község keleti felén, ami ekkor még a Marcalig tartott, Dugovich és Nedetzky osztoztak úgy, hogy a Kis-Cellel határos déli részt Dugovich kapta, míg a Sömjénnel határos északi rész Nedetzkyé lett. A kisebb birtokosok a település közvetlen határában kaptak helyet, míg az evangélikus lelkész és tanító részére a határ északnyugati oldalán a szombathelyi országúttól délre jelöltek ki területet. 51 A mellékelt perköltséget tartalmazó dokumentumokat azért érdemes külön is elemezni, mert több érdekes, bár a per tárgyához szorosan nem tartozó momentumra vetnek fényt. Az első csoportban a bíróság tagjainak, valamint a perben résztvevő mérnök fizetésének első harmadát találjuk. Összesen alig érik el a 250 forintot. Ehhez járulnak még a perindítás és a hivatalos értesítések kézbesítése kapcsán felmerülő kiadások, valamint a hitelesített vallomások kiállításához szükséges pénzösszegek. Több mint 110 forint. A költségek nagyobb részét a kiosztáshoz szükséges mérnöki munkák emésztették fel. Benda mérnök 1846. május 6. és augusztus 2. között dolgozott a helyszínen, egy hetet leszámítva folyamatosan. Napi díja egy forint volt, ami összesen közel nyolcvan forintot tett ki. A kihasítást július 6. és 16. között Kovachich mérnök végezte, akinek ezért 150 ezüst forintot fizettek, majd október l-jén szerződése értelmében még 160 forintot kapott. A hitelesítésben tanúként résztvevő alispán, főszolgabíró és segéd esküdt napi díjainak összege szintén elérte a 150 forintot, amiben nem szerepel a hitelesítéskor az étkezésre elköltött hatvan forint. Természetesen ezen felül költöttek még kisebb dolgokra, példáid a fuvarozásukra, a kihasításlioz felfogadott ekésre, a térkép és földkönyv hitelesítését bejelentő iratok elkészítésére és kézbesítésre. A két tétel a kamatokkal együtt összesen 1186 ezüst forintot és 28 krajcárt tett ki, amit Nedeczky és Marich megelőlegezett a közbirtokosságnak, de fenntartva a lehetőségét, hogy ha záros határidőn belül nem történik meg a közbirtokosok részéről a törlesztés, akkor végrehajtás útján szereznek érvényt követeléseiknek. Érdekes, hogy az alperesek három ügyvédjének 110 forintnyi fizetése is benne van ebben az összegben, vagyis az alperes ügyvédeit is részben a felperes fizette ki. 58 ÖSSZEGZÉS Láthattuk tehát, miként zajlott le Nemesdömölk községben a birtokrendezés. Ha a per történeti jelentőséget akarnánk értékelni, azt mondhatnánk, hogy a község birtokosai egy lépést tettek affelé, hogy földjeiknek polgári értelemben is tulajdonosai legyenek. A folyamat természetesen már csak az 1848-as forradalom után teljesedhetett ki, mikor is a jobbágyság eltörlésével, majd a polgári jogrend bevezetése révén a feudális kiváltságok felszámolása végleg megtörtént. Számunkra más tanulságokkal szolgál ez a rövid elemzés. 54