Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2003. (Szombathely, 2003)

2. szám - Boros Zoltán: Nemesdömölk arányosító tagosztályos pere, 1842-1846

don használták a területet. Az evangélikusok pedig azt remélték a másodfokú ítélettől, hogy a templomot belső fundusnak ismerik el. A gyülekezet értel­mezése szerint az 168l-es törvények csak a templom építéséről rendelkez­tek, annak helyéről nem. Különben is a templom „közelmúltban" történt épí­tésekor előkerült kövek bizonyítják, hogy a telek sokkal régebben keletke­zett. A felperesek természetesen elfogadták a rájuk nézve kedvező ítéletet. Ezzel együtt az ítélethozatal másnapján másodfokra utalták az ügyet.* 6 Vas vármegye polgári törvényszéke Szombathelyen 1845. szeptember 16­án tartotta a fellebbviteli tárgyalást. A vallomások ismételt értékelés, vala­mint három újabb tanú meghallgatása után a Gyarmathy-féle földfoglalások tárgyában az alpereseknek adott igazat, vagyis a vitatott földeket nem számí­tották a belső telek részének. Az evangélikus gyülekezet kérését pedig olyan módon teljesítette, hogy a lelkész és a tanító jelenlegi belső telkének arányá­ban részesítette a felosztandó földekből. Végül pedig megítélte a perköltsé­gek törvényes kamatait is. Marich és Nedeczky természetesen ezt az ítéletet is elfogadták, ám a harmadrendű felperes Gyarmaty fellebbezést jelentett be, és az alperesek is csak részben voltak megelégedve az új ítélettel. Ennek el­lenére a perjegyzőkönyv utolsó bejegyzése szerint sikerült a feleknek peren kívül megegyezni.* 7 AZ EGYEZSÉG ÉS VÉGREHAJTÁSA A per jegyzőkönyvét a másodfokú ítélet zárja. A tagosítás végrehajtásáról a jegyzőkönyv végéhez csatolt három dokumentum tanúskodik. A fő dokumen­tum a bíróság által kiállított jelentés, a „Bizonyság-Levél". Ennek mellékletét képezi az egyezséglevél, és a perköltségeket tartalmazó jegyzékek. A perbeli ítélet végrehajtásáról Széli József alispán, és bírótársa Balogh Antal 1846. december 16-án kelt jelentéséből értesülünk. Eszerint a peres felek jelenlétében 1845 novembere folyamán - vagyis több mint három évvel a per kezdete után - a nemesdömölki határba kiszállt a bíróság mely a jelen­lévő al-, és felperesek, illetve képviselőik előtt megállapította, hogy a felek egyezségre jutottak. A jelentés külön is hangsúlyozza, hogy - mivel az ítélet szerint a felosztás kulcsa a belső telek - Gyarmathy Jánosról bebizonyoso­dott, a külsőségekhez tartozó földből foglalt teriiletet magának. Ennek pon­tos nagyságát ezidáig megállapítani nem sikerült, de a per további elhúzódá­sa miatt olyan kompromisszum született, hogy a kiosztás során Gyarmathy úr belső részei közül 700 négyszögölt kihagynak a kulcsszámításból. Ugyan­akkor utasítást adtak a mérnöknek a kíhasításnak az egyezség alapján törté­nő végrehajtására aki ezt a következő év folyamán végre is hajtotta. A két példányban elkészült térkép és földkönyv hitelesítésére 1846. október l-jén, szintén a helyszínen került sor Hegediís Sándor megyei főmérnök jelenlété­ben. 48 A megítélt perköltséget, 1186 forintot és 28 krajcárt, az egyezség ér­telmében Marich és Nedeczky előlegezték meg, de minden peres félnek a ki­hasított birtok arányában ld kell fizetni a rájuk eső részt, ennek elmaradása esetén az összeg bírói végrehajtás i'itján is behajtható.* 9 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom