Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

4. szám - KÖNYVESPOLC - Pethő Gyula: Szombathelyi tudós tanárok. 2

SZOMBATHELYI TUDÓS TANÁROK. 2. Szerk. Köbölkati Katalin. Szombathely, 2002. 218 p. ill. Amikor 1998-ban megjelent a Szombathelyi tudós tanárok c. tartalmas kötet, szakmai körökben és az érdeklődő olvasókban egyaránt elismerést és tiszte­letet váltott ki. A könyv bevezetésében a szerkesztő jelezte: folytatni kívánja a város tudós személyiségeinek bemutatását; a filológusok után a természet­tudósok életéről, munkásságáról szándékoznak új kiadványt megjelentetni. A folytatást illetően azonban aggodalmak, is felmerültek. Koncepció, szerzők, szerkesztői munka, pénzügyi feltételek kellenek hozzá - mondogatták még a szándékkal egyetértők is. Nos, volt konkrét elképzelés, voltak hozzáértő szerzők és türelmes szer­kesztő: négy év után megjelenhetett a természettudósokról szóló tanulmány­kötet. A pénzügyi feltételeket is megteremtették és az előzőhöz hasonló for­mában, szép kivitelben láthatott napvilágot az újabb munka. A természettu­dós tanárok, kutatók - talán néhány nagyszerű embert kivéve - kevéssé is­mertek. Felmerült, vajon sikerül-e olyan módon ismertetni életüket, hogy ez nagyobb érdeklődést váltson ki a közvéleményben. Úgy véljük, fölösleges volt a „vélelmezett" aggodalom, mert gördülékeny stílusban, s többnyire él­vezetes módon fogalmazták meg a szerzők az egyébként is igényes mondani­valójukat. Az alaphangot a bevezető - Szabó T. Attila - írása adta meg. Már annak belső címe: Rendhagyó ajánlás egy izgalmas kötethez - jelzi a professzor sa­ját várakozását, a kiemelkedő emberek életének bemutatása feletti örömét. Úgy látja: az a magatartás, amely e tudósok sajátja volt - munka, tisztesség, helytállás - ma is példa lehet. A kötet időrendben első tanulmánya - Horváth József és Molnár László munkája - Kunc Adolfról szól. A szombathelyiek - és a vasiak - feltehetően ismerik Kunc életének fontosabb állomásait. Ebből az írásból azonban igen részletes, minden szempontból kielégítő, a terjedelemhez képest bőséges is­mereteket szerezhetnek az olvasók a tanár, a természettudós, fizikus, törté­netíró stb. munkásságáról. Tanári, igazgatói elfoglaltsága mellett rendkívül kiterjedt közéleti tevékenységet is folytatott. 1884 nyarán a Premontrei Rend prépostja, ezzel egyidőben Szombathely országgyűlési képviselője lett. Tudo­mányos munkássága - a kísérletező, a rmíhelymunkát fontosnak tekintő ta­nári-nevelői ténykedése mellett - mindenek előtt az 1880. augusztus 26-ai nevezetes ingakísérletében, a telefonnal folytatott munkálkodásában és Szom­bathely monográfiája megírásában nyilvánult meg. A rend főnökeként sokat tett a gimnázium fejlesztéséért, új épületének létrehozásáért. (Itt és Keszt­helyen is.) Kár, hogy az egyébként gondolatgazdag tanulmány szerkezeti be­87

Next

/
Oldalképek
Tartalom