Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

4. szám - ADATTÁR - Sül Ferenc: Szily János kánoni vizitációja a sárvári plébánián 1781. április 1-2. napján. I. rész

A templomnak téglából és vegyesen kövekből épült tornya van, a déli ol­dalon áll. Fémlemezzel van fedve, három harang van benne. Az egyik 7 centes, 1748-ban öntötték. A bűntelenül fogantatott Szűz Mária, Szent Mihály ark­angyal, Szent György vértanii és a Szent Kereszt tiszteletére van felszentelve. A másik harang öt cent és 12 font súlyú, 1770. évben öntötték, én szentel­tem fel [Szily püspök] Szombathelyen ugyanabban az évben, a bűntelenül fo­gantatott Szűz Mária, Szent Donát, Szent István és László királyok tiszteletére. A harmadik harang, hozzávetőleg egy cent súlyú, semmi kép-öntvény nincs rajta, azt sem tudni, hogy ki szentelte fel. A toronyban óra is van, ennek gondozóját a mezőváros fizeti. Temető nincs ezen a helyen, hanem a mezőváros szélén, nem messze, déli részen, ahol északi szomszédságban a protestánsok temetője is van. Be van kerítve, meg van áldva és középen fakereszt áll, rajta fából Krisztus alak­ja. A mezőváros gondoskodik fenntailásáról. Mivel ez a temető nagyon kicsi és házak között van, a királyi rendelkezés értelmében megszüntetendő és másutt, alkalmas módon kell kialakítani. A helyi plébános engedélyt kapott, hogy ezt megáldja. A várban nyilvános kápolna van, XII. Kelemen pápa 1734-ben engedélyt adott, hogy itt ünnepnapokon és vasárnapokon misét bemutatva Evangéliu­mot olvassanak, a vár káplánja negyedórás magyarázatot tartson és a hit-re­mény-szeretet cselekményét szabály szerint elvégezzék. A kápolnának nincs jövedelme. A szükségletekről a kegyúr, Szily uraság gondoskodik. Jelenleg a Ladiszlaita provinciából való ferences, Ágoston test­vér a várkáplán, 14 éve pap és 40 éves. Ezt a kápolnát az egykori híres Nádasdi család alapította, gondoskodott felszenteléséről és fenntartásáról, két falut birtokolt: Kecskédet Vas megyé­ben és Ötvöst Zala megyében. E javakat gróf Draskovics Lipót idejében ide­gen kézre adták. Ezért a javakat a Draskovics család iratainak bizonyítékaival lehetne az említett kápolna javára visszaszerezni. Az istentisztelet rendje a következő: az anyaegyházban folyamatosan két mise van, a harmadik Saár községben. A kiemelten nagy ünnepeken: Kará­csonykor, Húsvétkor, Pünkösdkor, Űrnapján és Új hold-vasárnapokon har­madik mise az anyaegyházban kiváltságképen tartható. A TEMPLOM FELSZERELÉSE Réz Urmutatója van 1. Ezüst-aranyozott áldoztatókehely 1. Két aranyozott ezüst kelyhe van, a harmadik rézből van és aranyozásra szorul. Ugyanígy a 3 tányérka, ezek közül kettő ezüstből van. A szent olajokhoz való szelence ón­ból 1. A betegek olajának szelencéje aranyozott ezüstből 1. A betegek ellátá­sához a Szentségtartó szelence aranyozott rézből 1. Füstölő, tömjéntartóval rézből 1. Két szentségház a főoltáron az Úrmuta­tó és a 2 áldoztatókehely részére. A Szűz Mária mellékoltáron 1 béke-ke­reszt. A főoltár előtt 1 réz függőlámpa, amelyben a templom jelenlegi sze­génysége miatt csak misék alatt és ünnepnapokon gyújtanak olajégőt. Kör­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom