Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

3. szám - ADATTÁR - Torjay Valter: Monogramos kapu a szombathelyi Óperint utcában

TORJÁT VALTER MONOGRAMOS KAPU A SZOMBATHELYI ÓPERINT UTCÁBAN Városunkban végzett gyakori, főként a megmaradt emlékeket számba vevő sétáim alkalmával, már az 1990-es évek elején szemembe tűnt az Óperint ut­ca 11-es számú házának remek kapuja. Az igénytelennek tűnő, megrokkant, földszintes épületet ekkor még lakták, akár a szomszédos, hasonló állapotú és típusú 13-as számú házat. Érdekes kontrasztként hatott, hogy míg a li­es kapuja egyértelműen szecessziós, addig a szomszédépület klasszicizáló, felső részén a jól ismert legyező-szerű díszítéssel rendelkezett. Az utca házai­nak becsült átlagos életkorát tekintve ez feltűnően régiesnek tűnt, így vagy egy archaizáló megoldásra, vagy másodlagos beépítésre gondolhattam. Sajnos, a bontás után e kapunak nyoma veszett, így közelebbit róla nem mondhatok. Mindkét ház áldozatul esett a városunkban oly gyakori szanálásoknak, le­bontásuk elhúzódott, s 1998 és 1999 között ment végbe. Értesülvén erről, Bonczó István zeneszerző barátommal azonnal a helyszínre siettünk, a még álló 11-es ház kapujának fényképezésére. A bontást végző cég vezetőjével is sikerült kapcsolatot találnom, aki szerény összegért átengedte számomra a kaput, mely ma az én tulajdonom. Maga a szerkezet kétszárnyú, balján beépített ajtóval rendelkezik, felső harmadától eltekintve keretbetétes szerkezetű. Ezek osztása hasonló a kor­ban népszerű függőleges-vízszintes-függőleges ajtóbetét elrendezéshez. A betéteket lizénák keretezik, helyenként kannelúrák, kevés rátét ékesíti őket. Középen szintén barázdált féloszlop fut a kapu tetejéig és fejezettel zá­ródik. A két szárny felső harmadában gazdag dekoráció helyezkedik el, a te­rületet alulról határoló osztópárkány különösen a jobboldalon maradt meg. Ezek felett a lizénákra kissé nyomott ívű oromzat volutái (csigavonal) nehe­zednek. Az oromzat és az osztópárkány határolta mezőben, íves keretben la­pos faragású, szecessziós ornamens helyezkedik el. Az oromzat felett külön­leges oromdísz-kompozíció ékeskedik: volutás, felül kagylódíszes címerpajzs monogrammal, oldalról szintén csigásán záródó füzérekkel keretelve. Érde­kes módon ezek felett feltűnően üres a felület, azonban legfelül farostleme­zekkel eltakart alacsony, széles ablaknyílásokat találtam. A kibontás utáni vizs­gálatok egyértelműen igazolták, hogy a nyílásokat utólag, jóval később alakí­tották ki. Bár a középső féloszlop kétségtelenül eredeti fejezete e magasságig is felér, de teste toldozott-foldozott, s így elképzelhető, hogy a kapu magas­sága eredetileg kisebb volt. (Tanulmányunk tárgya kb. 2,75 m magasságával és 2,40 m szélességével amúgy sem tartozik a nagyobb nyílászárók körébe.) 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom