Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)
3. szám - ADATTÁR - Tilcsik György: Horváth Boldizsár két ifjúkori levele családtagjaihoz
Én folyvást nyomom az ágyat. Nagyságos asszonyunk megtudva betegségünket, eleinte mindkettőnk, most pedig magam számára a legdrágább ételeket küldi reggel, délben, este. Sőt, látván, hogy nem javul egés[z]ségem, házi orvosát, Gebhard urat, 12 a tudós társaság 13 tagját, s az universitásban 14 tanítót utalta hozzám elébbi fiatal orvosom helyébe, kiben éppen nem tudott megbízni. S oly gondos, hogy folyvást kérdezősködik, tudakol a praefectus lD által mintlétem felől. Ily különös részvét hiányában most mit tennék? így állnak dolgaim, édesatyám. Mióta Pesten vagyok, nem örülhettem tán tizenkét napi teljes egés[z]ségnek. Bár most otthon lehetnék, mert idegen helyen betegeskedni, mégis igen nehéz! Étvágyam nincs mintegy három hét óta. Volt úgy, hogy 26 óra folyásig egy falatot sem evem, s nem is hiszem, hogy Pesten visszanyerhessem; mert ily felséges ételek után, miket most kapok, mint fogom megemészthetni a vendéglői söpredékeket? Az írás meg van tiltva. Előbbi orvosomat kifizetem, a mostaniak honoráriuma nem tudom mennyire fog rúgni. Pénzem eltartana e hó végéig, csak a gyógyszer ne volna oly méregdrága. De remélem, nem fog jó atyám szükségemben elhagyni. Ha városi ügyvédeink lejövend[e]nek, kérem, küldjön tőlük édesatyám egy pár csizmát s egy ágylepedőt, de bizonyosan! Csolkolom testvéreimet s Nani nénémet. 16 Boldogabb újévet kívánok nekik, mint magamnak van! Vagyok Szeretett édes atyámnak Pesten, január 3án 1843. 17 kézcsókoló fia H [orváth] B [oldizsár] Ki egykor édesatyámnak a „Velencei kalmár" című darabban a zsidó szerepében annyira megtetszett, a derék Megyeri Károly 18 nincs többé. Miilt év közepén halt meg, 19 44 éves korában. Temetése oly pompás volt, minőre Pest nem igen emlékezik. Requiernet 20 is fényeset tartottak számára, hol grófok s grófnők is jelen voltak, s az országos választmány árváinak javára egy bevételt rendelt a színházban. 21 Csak most érzik, mit vesztettek vele, hogy sokáig kipótolhat[ at] lan marad. Beteg rég nem volt annyi a fővárosban mint jelenleg. Nem csoda; oly változékony s nedves idők járnak, hogy az egés[z]ségnek romlani kell. A hajóhidat még most sem szedték ki, mert István főherceg itthon van, 22 s szeret a pesti mágnások vigalmaiban megjelenni. Ily sokáig még nem állott a híd. H [orváth] Boldizsár Eredeti, sajátkezű tisztázal (Vas Megyei Levéltár. Horváth Boldizsár iratai) JEGYZETEK Horváth Boldizsár (Szombathely, 1822. január 2. - Budapest, 1898. szeptember 28.) Schenk Ferenc (Szombathely, 1792. március 2.-Szombathely, 1863. április 16.) tobákos és kereskedő, szombathelyi polgár leányát, Klárát (Szombathely, 1820. augusztixs 7.-Pest, 1872. szeptember 12.) vette feleségül. Schenk Ferenc Szombathely tehetős és igen befolyásos személyiségei közé tartozott. 1822 és 1827 között a város hadipénztárának kezelője, 1827 és 1832 között az árvák tutora, azaz gyámja, 1824 és 1825 között külső-, 1825-től 1829ig belső-, 1829 és 1832 között pedig titkostanácsos volt, akit 1826 és 1846 között 20 alka58