Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 2002. (Szombathely, 2002)

3. szám - Katona Attila: „Mulandó az csupán, ami földi." - Száz év múltán a Vas megyei Kossuth centenáriumról -

tással őrizte meg az Ausztriával határos vármegyék között erősségét a haza nyelvében ünnepre készül, nagy ünnepre."** Néha az érdeklődés és a nemzeti indulat fenntartásához elegendőnek bizonyult, ha beszámoltak a kormány cselekedeteiről. Mit nem kíván tenni a kabinet az ünnepen, s miként menekülnek a miniszterek vidékre, külföldre. A betegségéből nemrég felépült Széli Kálmán követhetetlenül úton volt, cikázott: Budapest - Bécs - Bad Ischl és Rátót között.

35 Mindenki izgatottan várta a hadsereg felvonulását, hogyan záródik a fővárosban és a nagyobb alföldi településeken a „centenáriumi csata".

36 Az előkészítés szerves elemét képezte a szabadságharc emlékezőinek, a közmegbecsülést élvező agg honvédeknek a számba vétele. A szombathelyi sajtó - a Bácskai Hírlap nyomán - meghatóan számolt be egy kései találkozásról. A város legismertebb honvédé, Farkas István nyugalmazott kerületi pénzügyi főbiztos 53 év után meglátogatta egykori bajtársát Freudenberg Márkot.

37 S felidézték, értékelték a lefolyt eseményeket, a 17. zászlóalj kalandjait. Vitára Görgey szerepe adott okot: Farkas, aki közismert módon árulónak tartotta a fővezért, azzal érvelt, hogy a szemtanú apjától, Léva polgármesterétől tudja, hogy Görgeyt örült (sic!) annak, hogy visszanyomták az osztrák csapatok a nagysallói csatában a magyar honvédek sorait.

38 Minden 48-hoz kapcsolódó rendezvény hangsúlyozott eleme volt a honvédeknek szóló adományok gyűjtése, ami a társadalmi és a nemzeti szolidaritást is szolgálta. ir

Egyre kevesebben vannak az élők" - írták szomorúan a lapok.

39 így hát át kellett alakítani a megemlékezés kereteit, a személyes emlékezet hitelességét új elemekkel kellett pótolni.

40 A millennium évében 1896. május 9-én - Károlyi Antal alispán vezetésével megalakult Honvédegyletnek még 448 tagja volt, akik közül 77-en nyugdíjat élveztek, 144-en pedig nem szorultak segélyre. A Kossuth centenárium évére már csak 279-en maradtak, a legtöbben, 63-an a kiscelli járásban éltek, 172-en állami nyugdíjat, a többiek közsegélyt kaptak.*

1 1896 és 1901 között 7736,28 koronát osztottak szét köztük, ez inkább erkölcsi, szimbolikus támogatásnak számított, mint érzékelhető anyagi segítségnek. (Gyakorlatban egy pár lábbeli jutott a rászorultaknak.) Gesztusokban, akár Széli Kálmán miniszterelnök részéről nem volt hiány, „zabra" már kevésbé futotta. A szombathelyi segedelemgyűjtést és osztást az Emuszt József vezette Nemzeti Szövetség koordinálta.

42 Az 1902-es centenáriumi megemlékezésen 150 korona gyűlt össze.

43 A korszakban liturgikus elemnek tartatott az élő honvédek fényképes megörökítése, amit Knébel „mester" el is készített a múzeum számára.

44 A sajtó penzumának számított a „hazafias érzelmű lakosság" mozgósítása és a civil szervezetek testületi tevékenységének bemutatása.

45 Kérték a házak fellobogózását, ez ügyben a városi hatóságok most közbe is jártak. A békesség érdekében megbeszéléseket folytattak a városházán, ahol elérték, hogy a megyeszékhelyen a nagygyűlés ideje alatt fél négy és hat között tartsák zárva az üzleteket. Bár megjegyezte a helyi lap tudósítója: „Nem hisszük, hogy hazafias szempontból valaki ez ellen feszülne."*

6 Az ünnepélyességet 10